Egymilliárd forint értékben írt ki pályázatot a közösségi terek hosszú távú működését segítő, többfunkciós közművelődési fejlesztésekre az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) és a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM).

A most záruló EU-költségvetési ciklusban 8 ezer milliárd forintnyi fejlesztési forrás állt Magyarország rendelkezésére, ebből a kulturális közösségi fejlesztések területe különösen sikeresnek bizonyult – mondta el kedden Budapesten a kultúráért felelős helyettes államtitkár. Hammerstein Judit emlékeztetett: a TÁMOP és TIOP programokra 75 milliárd, a Regionális Operatív Program turisztikai-kulturális fejlesztéseire 300 milliárd, környezeti operatív programokra 3 milliárd, az elektronikus fejlesztési programra pedig 3,5 milliárd forint jutott.

Fotó: Pelsőczy Csaba

Mint hozzátette, a vidékfejlesztési programok keretében további mintegy 100 milliárd forintot fordítottak kulturális fejlesztésekre, ebből az Integrált Közösségi Szolgáltató Terek (IKSZT) létrehozására 30 milliárdot. A program eredményeként 635 Integrált Közösségi Szolgáltató Tér (IKSZT) jött létre az 5000 fő alatti kistelepüléseken – ebből csaknem 300 már a működést is megkezdte -, de nem mindegyiket sikerült azonban megtölteni programokkal, nem mindig jutottak módszertani háttértámogatáshoz – jegyezte meg. Ezért az Emmi és a VM most széles közösséget megszólító programokra, módszertani fejlesztésekre írt ki pályázatot az IKSZT-k, az Agórák (városi közösségi központok) és az Agóra Pólusok (a „pólusvárosok” kulturális-oktatási versenyképesség-növelő központjai) számára 1 milliárd forint értékben.

A fejlesztések lényege, hogy a pályázaton résztvevő intézmények klasszikus kulturális feladatokon túl olyan társadalompolitikailag kiemelt haszonnal bíró tevékenységet is ellássanak, mint a képességfejlesztés vagy a társadalmi felzárkóztatás. Az Építő közösségek címmel meghirdetett pályázat keretösszege eredetileg félmilliárd forint lett volna, de látva a célok fontosságát, a kormányzat ezt 1 milliárdra emelte – emelte ki a helyettes államtitkár. Hammerstein Judit beszámolója szerint az IKSZT-k, az Agórák és az Agóra Pólusok 700 millió forint értékben pályázhatnak programokra, míg módszertani és hálózatfejlesztésekre 300 millió jut; a pályázatok benyújtási határideje 2013. január-február.

Búsi Lajos vidékfejlesztésért felelős helyettes államtitkár hangsúlyozta: a jövőben nem szabad elkövetni azt a hibát, hogy az uniós pályázatok öncélúvá váljanak, valós közösségi funkció nélküli fejlesztések jöjjenek létre. Amíg például egy kis faluban nincs fedett piac, játszótér vagy sportpálya, nem érdemes a főtéren szökőkutat emelni – hozott példát, hozzátéve: a jövőben csak a helyi közösséget valóban megszólító programokra, számukra hasznos beruházásokra akarnak forrást biztosítani.

(MTI)