2010. december 14-én a budapesti Hagyományok Házában átadták a Népművészet Mestere díjakat. Az ünnepségen részt vett Dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter, Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár, Dr. Jávor András közigazgatási államtitkár és Kelemen László a Hagyományok Háza főigazgatója. A kormány rendelete alapján a kulturális miniszter által felkért szakmai bizottság azokat jutalmazta, akik a népművészet fejlesztésében kimagasló eredményeket értek el és a fogásokat megőrizve, tanítványoknak továbbadva őrködnek nemzeti értékeink, hagyományaink felett.

A hat anyaországban élő és négy határon túli alkotónak Dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter és Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár adta át az elismeréseket. Dr. Réthelyi Miklós arra kérte a díjazottakat, vegyék pártfogásba az ifjabb nemzedéket, minél több fiatalnak adják át tudásukat és a népművészetről vallott szemléletüket.

A Népművészet Mestere-díjban részesült Cselényi József néptáncos (Lökösháza, Szlovákia), Csepeli István faragó, népi iparművész (Dunaföldvár) Cz. Tóth Hajnalka népi iparművész (Balatonalmádi), Hideg Istvánné énekes, mesemondó (Ördöngősfüzes, Kolozs megye, Románia), Nagy Mária és Vidák István alkotóművészek, megosztva (Kecskemét) Réti János néptáncos (Ördöngősfüzes, Kolozs megye, Románia), Schneider Péterné, bútorfestő népi iparművész (Harta) Tímár János, népzenész (Gyimesközéplok, Hargita megye, Románia) Toldi István mesemondó (Kupuszina-Bácskertes, Vajdaság, Szerbia) és Verseghy Ferenc fazekas (Tolna).

A díjazottakról

Cselényi József juhász és néptáncos (Lökösháza, Szlovákia)
79 évvel ezelőtt egy pásztorcsalád gyermekeként látta meg a napvilágot Gömör- és Kishont vármegyében, Lökösházán. Felmenői emberemlékezet óta pásztorkodással foglalkoztak. Ő is örökölte a mesterséget és aktív éveit juhászként dolgozta végig. Kiemelkedő tánc és énektudásával is hitelesen képviseli a gömöri pásztorság hagyományos szellemi kultúráját, mára a gömöri pásztorbotoló hagyomány valószínűleg utolsó élő képviselője.

Csepeli István faragó népi iparművész (Dunaföldvár)
A népi faragóművesség megújítója és továbbadója. Több mint 40 éve kapcsolódott be a népművészeti mozgalomba. Faragó táborokban vett részt, és lelkesen tanulta a népi faművességet az idősebb mesterektől. Munkásságában nyitott volt a faragások hagyományos technikái mellett a faművesség esztétikájára és több száz éves hagyományaira. A több évtizede Dunaföldváron élő faragó népi iparművész a népművészet iránt elkötelezett alkotó, gondolkodó, újító egyéniség. Ötletei, tervei nyomán ez a szakterület műfajilag, tartalmilag és funkcionálisan is időnként kilép a történeti népművészet, a pásztorművészet hagyományos keretei közül. Műveivel, a hagyományos formák újraértékelésével, a középkorig visszanyúló ácstechnikák felújításával irányt mutatott a térplasztikában.

Cz. Tóth Hajnalka hímző népi iparművész (Balatonalmádi)
1973 óta maga is saját kezűleg foglalkozik a népi díszítőművészet, azon belül elsősorban a hímzések motívumkincsével, szín, motívum és forma világával. Különösen érdekelte a hímzésekben megjeleníthető szimbólumrendszer, és nem utolsó sorban a hímzés technikák sokszínűsége. Lelkesen és kitartóan kutatásokat is végzett ezeken a területeken. Tudományos alapossággal tárta fel az egyes hímzések eredetét, történetét. Eredményes kutatómunkájával a Bakony, a Balaton felvidék népművészetének szakértőjévé vált. Veszprém megyében a megújuló népművészeti mozgalom fő szervezője, de alkotásaival, hímzésterveivel példamutatóan igényes művelője is a népi hímzéskultúrának.

4. Hideg Istvánné Lakatos Anna énekes, mesemondó (Ördöngősfüzes)
A 74 éves Anna néni gyermekkorától élete részének vallhatja a dalolást, hiszen együtt lakva anyai nagyszüleivel, akik közül a nagypapa – Benedek Márton – híres énekes volt, sok szép dalt hallott és tanult is. Iskolás évei alatt – tanulás mellett – sokat dolgozott, vigyázott az állatokra és e közben lelke megnyugtatására sokat dalolt. 1961-ben megalakították Ördöngősfüzesen az énekkart, és ebben is jelentős feladatot vállalt, sőt szólistája lett az együttesnek. Kallós Zoltán népdalgyűjtő etnográfus is többször járt a faluban megörökíteni Anna néni tudásának gyöngyszemeit. Anna néni tudója a szép régi szokásoknak is, sokat tud mesélni a különböző szokásokról, karácsony, farsang, lakodalom színes eseményeiről, hagyományairól. 2008-ban Marosvásárhelyen kiadták egy kötetben a tőle gyűjtött legszebb meséit.

Nagy Mária és Vidák István alkotóművészek (Kecskemét)
Nagy Mária és Vidák István a hetvenes évek elején fellépő „nomád nemzedék” élcsapatához tartozva Gödöllőről – a népművészetet forrásként felhasználó szecessziós művésztelep háza tájáról – indult el a népművészet megújhodását kereső programjával. Faluról-falura járva gyűjtötték magukba a falusi, tanyai ember tudását, emberségét, ami ma is legfőbb támaszuk. Különös érdeklődést mutattak a fűzvessző megmunkálása, a kosárfonás, a gyékény feldolgozása iránt. 1972 és 1982 között az egész magyar nyelvterületet bejárva kutatták és művelték a kosárkötés különböző ágait. 1979-től igazi nagy szenvedélyükké vált a nemezkészítés. Azóta folyamatosan kutatják, művelik és tanítják honfoglaló őseink hagyatékát, a szőr, a gyapjú megmunkálását. Az 1980-as évek elejétől részt vettek Kecskeméten a Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely szakmai tevékenységének megalapozásában, a hagyomány és a játékkultúra műhelyprogramjának kidolgozásában.

Réti János néptáncos (Ördöngősfüzes, Románia)
Réti János meggyőződése szerint, aki jó táncos, annak „kell egy kicsi zenehallás, szóval nagyon jó zenehallás kell, hogy tudjon jól táncolni!” Tíz-, tizenkét évesen bezárkózott az istállóba, és ott gyakorolta azokat a tánclépéseket, kombinációkat, amelyeket az édesapjától és a hasonló korú férfiaktól látott. Serdülő legénykorukban a barátokkal egy nagy öreg házba jártak táncolni. Réti János a mezőségi tánckultúra kimagaslóan jelentős képviselője. Férfitánca az utána jövő generációknak és a táncházas fiataloknak alapvető jelentőséggel bír. A kilencvenes évektől folyamatos meghívottja a néptánc fesztiváloknak, önzetlen segítséggel osztja meg tudását minden érdeklődővel.

Schneider Péterné Haraszti Mária bútorfestő népi iparművész (Harta)
1972-ben kezdett ismerkedni a parasztbútor festéssel. Az érdeklődés, a tehetség és a sors a legkitűnőbb mester mellé vezérelte. A bútorfestő-asztalos Himpelmann Péter műhelyébe kerülve nagy munkabírással és szorgalommal, a mester iránti őszinte tisztelettel, fáradhatatlanul szívta magába a mesterségbeli tudást. Kiállításokra, pályázatokra küldi munkáit, többször is szerepel kiállításokon, Budapesten, megyéjében, illetve szülőfalujában is. Az 1990-es évtől kiemelkedő sikerekkel van jelen országos, régiós pályázatokon. Számos díj, oklevél, első helyezés, kiemelt különdíj támasztja alá választott mesterségében megnyilvánuló tehetségét. Több évtizedes szakmai tudását örömmel és sikerrel adja át a Hartán működő Alapfokú Művészetoktatási Intézményben bútorfestés iránt érdeklődő fiatal nemzedéknek.

Tímár János gyimesi népzenész (Gyimesközéplok, Románia)
Tímár János a gyimesi Hidegségen élő, ma is hagyományos gazdálkodást folytató zenész. A családot, amelyben felnőtt, jól ismerik a népzenegyűjtők. Édesanyja Csorba Anna birtokosa volt szülőhelye szinte teljes népdalkincsének, gyönyörű, archaikus előadásmódjával hozzájárult ahhoz, hogy előadásában hiteles gyimesi zenei gyűjtés kerüljön szalagra. Ezek a felvételek a magyar autentikus népzene legértékesebb dokumentumai közé sorolhatók. Ezt a teljes zenei anyanyelvet vette át a két fiúgyermeke, amelyet édesapjuktól tanult virtuóz hangszerjátékkal gazdagítottak. Tímár János hagyományőrző munkája nagy szolgálatot tesz a magyar hagyományos kultúra népszerűsítésének. Gardonjátéka betekintést nyújt a gyimesi csángó népzene számos archaizmust máig megőrző értékeinek világába. Tímár János hagyományos gazdálkodó életmódja, zenei értékőrzése követendő példa a gyimesi csángóság számára.

Toldi István mesemondó (Kupuszina, Szerbia)

A kupuszinai születésű Toldi István ma is szülőfalujában, e nyugat-bácskai kis palóc szórványtelepülésen él családjával. A vajdasági magyar mesemondók legjobbika, a szellemi értékek viszonylatában a leggazdagabb előadó, hiszen még alkalma volt elődeitől hallani azokat a meséket, amelyeket most Ő maga igyekszik közkinccsé tenni. A vidék szinte legbővebb meserepertoárjával rendelkező mesemondó. Több mint hetven mesét mondott el már a hazai és nemzetközi mesemondó versenyeken, amelyeken több ízben nyerte el a legmagasabb elismerést. Fontosnak tartja, hogy minden gyermeknek legyen alkalma felnőttől mesét hallgatni, ahogyan ő hallgatta egykoron, gyermekként a tündérek, táltosok világának titkait. Maga is gyűjt népmesét. 2007-ben Délvidéki palóc népmesék Kupuszináról címmel CD-t jelentetett meg. Előadásmódjának különös értéke, hogy helyi, vagy kupuszinai, illetve palóc nyelvjárásban mondja a meséket.

Verseghy Ferenc fazekas népi iparművész (Tolna-Mözs)
Verseghy Ferenc fazekas népi iparművész tanulóként szülőfalujából, Tolnáról került Kaposvárra, ahol szakmájában a legkitűnőbb fazekas mester, Tamás László irányítása mellett bővítette, csiszolta tudományát. 1984-től önálló alkotóként készíti a sárközi fazekas-mázas és a habán technikával megalkotott remekeit. Rendszeresen részt vesz a Népi Iparművészeti minősítő zsűriken, ahol közel 100 db termékére kapott „A” minősítést. Verseghy Ferenc a habán fazekasság értékeinek, hagyományainak feltárásában, a motívumok, formák, színvilág gyakorlatban történő bemutatásában, kísérletező lépéseiben szinte egyedüli a fazekasok körében. Három évtizedes Somogy megyei „kiruccanás” után hazaköltözött Tolnára, és itt alakította ki a habán fazekas hagyományok folytatását lehetővé tevő műhelyfeltételeit.