Hammerstein Judit kultúrpolitikáért felelős helyettes államtitkár március 27-én Kecskeméten a színházi világnap alkalmából színházi díjakat adott át a Katona József színházban rendezett ünnepségen.
A Gobbi Hilda-életműdíjat Gyimesi Pálmának, a Vígszínház művészének ítélték. A pályakezdő művészek elismerésére létrehozott Soós Imre-díj idei tulajdonosa Bata Éva, a Vígszínház művésze és Csémy Balázs, a kecskeméti Katona József Színház társulatának tagja lett. A Vámos László rendező emlékére alapított díjjal idén Cseke Péter színész-rendezőnek, a kecskeméti színház igazgatójának munkáját ismerték el. A Szabadtéri Színházak Szövetsége által létrehozott Amfiteátrum-díjat a debreceni Csokonai Színház két művésze, Szűcs Nelli és Trill Zsolt kapta.
A hagyományok megtartása mellett újdonság volt,, hogy az idén először nem budapesti helyszínen zajlott a jótékonysági esttel egybekötött díjátadó: az immár 12. alkalommal megrendezett gálának a kecskeméti Katona József Színház adott otthont. A gálaest valamennyi közreműködője fellépti díj nélkül vállalta a szereplést, az est bevételéből pedig a rászoruló színészeket és az Ódry Árpád Művészotthont támogatja a Magyar Alternatív Színházi Központ, melynek vezetősége mint kuratórium dönt a díj odaítéléséről.
A világnapot a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) bécsi közgyűlésének határozata alapján 1962 óta tartják meg március 27-én, annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója. A szervezők célja, hogy felhívják a figyelmet a színházművészet, tágabb értelemben a kultúra fontosságára, tisztelegjenek a színészek, színházi dolgozók előtt, s kérjék a közönség szeretetét, támogatását.
(Kultúráért Felelős Államtitkárság)