Digitális vetítőgépet kapott a 101 éves pécsi Apolló Art Mozi, a 16,5 millió forint értékű és az intézmény jövőbeni működését biztosító berendezést Halász János kultúráért felelős államtitkár adta át pénteken.

Halász János az eseményen azt mondta: a művészmozik fontosak az Emberi Erőforrások Minisztériuma számára, már csak azért is, mert ezen intézményeknek nemcsak közönsége, hanem közössége is van. Megjegyezte, hogy a művészmozik idén az önkormányzatokon keresztül 100 millió forinthoz juthatnak a támogatásukat célzó pályázati programnak köszönhetően, a forrásból 8-10 filmszínház valósíthatja meg fejlesztési elképzeléseit.

Hoppál Péter pécsi országgyűlési képviselő arról szólt, hogy a komoly művészeti, kulturális örökséggel rendelkező baranyai megyeszékhely kulturális infrastruktúrájához hozzá kell, hogy tartozzon egy művészmozi, ahova a fiataloknak, főleg az itt tanuló felsőoktatási hallgatóknak, kifejezetten ajánlott járni.

Varga Gabriella, a filmszínházat működtető Cirko Film - Másképp Alapítvány elnöke hangsúlyozta: az Emberi Erőforrások Minisztériumának a pécsi önkormányzaton keresztül adott 11,4 millió forintos támogatása nélkül a mozit a közeljövőben be kellett volna zárni, mert az elmúlt évek technikai fejlődése teljesen átalakította a mozizást. "Idén januárban megszűnt a 35 milliméteres kópiák gyártása, az új filmek már digitális hordozókon jelennek meg, bemutatásukhoz digitális vetítők szükségesek" - jegyezte meg.

Nagy Csaba, Pécs alpolgármestere elmondta, hogy az Apolló mozi közönsége mostantól a legmodernebb, dolby surraund hangrendszernek és a full HD-nál is nagyobb felbontást biztosító vetítéstechnikának köszönhetően élvezheti a filmeket. A mozi egy háttértárat is vásárolt mintegy 3 millió forintért, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.

A Perczel utcában található Apolló mozi 1912-ben nyílt meg, és több sikerekkel és kudarcokkal teli korszakot és tulajdonosváltást követően, gazdasági okokból 2000-ben bezárt. Az intézményt felújítás után 2004-ben a Cirko Film - Másképp Alapítvány nyitotta meg újra, hogy művészfilmeket, máshol ritkán, vagy egyáltalán nem látható alkotásokat a műsorára tűzve felkeltse az értelmiségi fiatalok érdeklődését. Az egy 100 és egy 40 nézőt befogadó vetítőteremmel működő mozinak tavaly 20 ezer látogatója volt.

(MTI)