Cselovszki Zoltán vezeti 2012. július 1-től a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalt – jelentette be L. Simon László az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára azon az ünnepségen, amelyet a 62. számú főút Perkátát elkerülő szakaszának átadása alkalmából tartottak 2012. június 28-án. A fejlesztés során, amely az Új Széchenyi Terv keretében, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában valósult meg, Magyarország legjelentősebb, középkori régészeti leletére bukkantak.
"A beruházás jó példa a szakszerűen elvégzett régészeti feltárások és a gazdaság szempontjainak összehangolására, hiszen az örökségvédelem nem lehet a fejlődés akadálya, de azt sem tehetjük meg, hogy a fejlődés érdekében kidobjuk a múltunkat. Ezt a szemléletet várjuk el a KÖH új elnökétől is: a minisztériummal szorosan együttműködve úgy képviselje az örökségvédelem szempontjait, hogy közben hatékony kapcsolatot építsen ki a gazdaság szereplőivel " – mondta L. Simon László államtitkár, a körzet Fideszes képviselője.
Az új nyomvonalon megépült, csaknem 6 kilométeres elkerülő út átadási ünnepségén részt vett Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára is.
(Kultúráért Felelős Államtitkárság)