Babits Mihály Kulturális Központ néven Békéscsaba, Győr, Hódmezővásárhely, Kaposvár, Szeged és Tatabánya után 1,7 milliárd forintos támogatás felhasználásával Szekszárdon is új Agóra közösségi központ jött létre. A térségben egyedülálló, többfunkciós közösségi intézményt Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára nyitotta meg 2013. augusztus 19-én ünnepélyes keretek között.

(Az MTVA felvétele)

„A helyi közösségek erejét a kultúrához való viszonyuk is mutatja. A most átadott kulturális intézmény egy komoly, elkötelezett fejlesztés eredménye. Igazi otthona lesz a szekszárdi kulturális közösségeknek, és a régió kulturális életének zászlóshajójaként fog működni. Mindez jól példázza a szekszárdiak kultúrával kapcsolatos elkötelezettségét.” – emelte ki ünnepi beszédében Halász János.

Az Agóra program olyan multifunkcionális intézmények létrehozását segíti, amelyek közösségi-művelődési, oktatási-felnőttképzési és szórakoztató funkciót egyaránt ellátnak. E központok működése nemcsak az adott település, de az egész régió közművelődésére kihat, magas minőségű programokat, szolgáltatási és módszertani segítséget nyújt a környező településeknek, mérsékelve az egyes térségek közötti fejlettségbeli különbségeket. Az Agóra központok költséghatékonyan működnek, hiszen összekapcsolják a közoktatási és közművelődési rendszereket, kialakítják az élethosszig tartó tanulás infrastrukturális hátterét, erősítik a közösségi és civil aktivitást, ugyanakkor minőségi kulturális szolgáltatásokat biztosítanak.

A Babits Mihály Művelődési Ház és Művészetek Háza több mint négy évtizedig szolgálta programokkal, közösségi rendezvényekkel a szekszárdiakat, ám a kor igényeinek megfelelő átalakítás, modernizálás elengedhetetlenné vált. Ezért az intézmény bázisán egy minden tekintetben korszerű, a térségben egyedülálló multifunkcionális közösségi intézmény jött létre, melyhez Szekszárd Megyei Jogú Város önkormányzata uniós forrásból több mint 1,7 milliárd forintnyi támogatást kapott.  

A megújult  Babits Mihály Kulturális Központ a tartalom- és szolgáltatásfejlesztést is nélkülözhetetlennek tartja, ezért munkatársaik az Új Széchenyi Tervből elnyert 21,5 millió forint támogatásból jelenleg is dolgoznak „A szekszárdi Babits Mihály Művelődési Ház és Művészetek Háza kulturális programjai a gyermekek nem formális, informális nevelésének érdekében” című pályázat megvalósításán.

(MTI)