Több mint húsz országban ötezer zenész lépett fel a bicentenáriumi Liszt emlékév több mint kétszáz koncertjén, a magyar zeneszerző és előadóművész zenéje pedig távoli földrészekre is eljutott - hangzott el az év eseményeit összegező keddi budapesti sajtótájékoztatón.
"A Liszt Év és a magyar soros EU-elnökség apropóján megrendezett Liszt-programokkal nemcsak a zeneszerző munkásságát és általa is vállalt magyarságát mutattuk be, de fellépőink és rendezvényeink azt is bizonyították, hogy hazánk méltán tartozik évszázadok óta a klasszikus zene élvonalához – összegezte a Liszt Év eredményeit Hammerstein Judit, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős helyettes államtitkára.
Szerencsés egybeesés, hogy a Liszt bicentenárium első féléve és a magyar soros EU-elnökség egy időpontra esett, így az európai kulturális programok repertoárjában is prioritást élvezett Liszt művészetének bemutatása, alkalmat teremtve arra, hogy a világhírű komponista zenéjét Európában és a világon is Magyarországgal azonosítsák. Akinek füle volt rá, meghallhatta, hogy Liszt Ferenc nemcsak zseni és sokoldalú személyiség volt, hanem magyar identitására büszke világpolgár is. A magyarországi Liszt Éven kívül Ausztriában, Németországban és Franciaországban is sikeres évadot illetve fesztiválokat szenteltek a zeneszerző óriásnak.
A Hungarofest Nonprofit Kft. szervezésében Európa minden harmadik országában volt idén Liszt-koncert. Londonban tizenhat, Párizsban nyolc, Brüsszelben (csak a magyar EU-félévben) ugyancsak nyolc alkalommal csendült fel a komponista zenéje, de volt hangverseny többek között Prágában, Bécsben, Bayreuthban, Rómában és Moszkvában is. Kontinensünk határain kívül New Haventől Tokióig számos helyen játszottak magyar zeneművészek. A Liszt Év Dél-Koreába is eljutott, ahol a World Liszt Day-en túl Liszt Versenyt is szerveztek a bicentenáriumi évben a zeneszerző tiszteletére.
(Kultúráért Felelős Államtitkárság)