Kétszázmillió forintos kerettel folytatódik a Márai-program, valamint 100 milliós pályázati keret áll rendelkezésre jövőre tudományos- és szakkönyvkiadásra – többek között erről született megállapodás L. Simon László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális államtitkára a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülés (MKKE) elnökségének képviselőivel folytatott tárgyalásán.
A megbeszélésen szó volt a Márai-program folytatásáról, a szakkönyvkiadás támogatásáról és a Balassi Intézet Publishing Hungary elnevezésű, a magyar könyvek külföldön való bemutatásáért és népszerűsítéséért felelős programjáról. Megegyezés született arról, hogy a Márai-programot az NKA és a kulturális tárca 2013-ban megváltozott tartalommal viszi tovább. Ennek értelmében a kollégium 200 millió forinttal támogat könyveket, amelyeket a program korábbi tartalmához hasonlóan könyvtárakhoz juttat el. A felek egyetértettek abban, hogy új feltételként az állam olyan kiadványokat támogat, melyek létrehozásához és megjelenéséhez korábban semmiféle támogatás formájában nem járult hozzá. A tárca és az NKA nyitott arra, hogy amennyiben jövőre jelentősen bővül a kuratórium számára rendelkezésre álló forrás, növeli a Márai-program keretösszegét.
(Emmi, Kultúráért Felelős Államtitkárság)