Szőcs Géza köszöntője, miután a magyar országgyűlés döntött a Ferihegyi Repülőtér Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre nevezéséről 2011. március 17-én.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Amióta felvezettem közel egy évvel ezelőtt, hogy a budapesti repülőtérnek Liszt Ferenc nevét kellene viselnie, ezt újra meg újra számon kérték tőlem, mint olyan lépést, amely inkább a politikai látványpékségbe való, ahhoz hasonlóan, ahogyan például a koronaúsztatás is, vagy mondjuk a Bocskai-korona hazahozatala. Ezek a mutatós történések csak arra jók, hogy elfedjék a valóságot, nem oldana meg egyetlen igazi problémát sem, amelyekről így elterelik a figyelmet. Szimbolikus politizálás ez, mondják a kritikusok, mégpedig a szónak elítélő értelmében. Mi viszont, úgy gondolom, bátran vállalhatjuk a szimbólumokat, nyugodtan támaszkodhatunk rájuk, aggálytalanul beépíthetjük őket történelmi és kulturális tudatunkba, azonosság-képünkbe, ha úgy tetszik: azonosság-képzeteinkbe.
Sokat és sokak hivatkoztak rá, én magam is, hogy ez az elnevezés tudatosítani fogja a nagyvilágban, hogy Liszt magyar (vagy: magyar is) volt. Ez valóban fontos üzenet. De azt hiszem, hogy bármilyen lényeges tudnivaló is Európa számára, hogy Liszt Ferencet a magyarság adta a kultúrának, még ennél is fontosabb felismerés, mintegy fordított irányból, hogy nekünk, magyaroknak megadatott egy európai, sőt univerzális nagyságot nemzetünk kebelén belül tudni, ahogyan ezt Liszt Ferenc korában volt szokás megfogalmazni. Az a fényes jelenség, amely 200 évvel ezelőtt feltűnt Európa egén, eladdig páratlan lehetőségét nyitotta meg a magyarság és Európa közti párbeszédnek. Melódiákban, ritmusokban, zenei kompozíciók formájában megfogalmazott, bonyolultan ötvözött szenvedélyek, érzelmek, indulatok, emlékek, a világ négy égtája felől származó értékek, a bölcsesség, a fantázia, a kísérletezés, a merészség adódnak össze abban az életműben, amely sokszoros csomópontként fénylik történelmünkben, mint egy kivilágított, éjszakai repülőtér.
Legnagyobb sajnálatomra nem lehetek jelen a mai eseményen. Itt és most egy új repülőtéri létesítmény átadását ünnepeljük, de áprilisban ugyanitt – immár az én részvételemmel – egy keresztelőre is várjuk Önöket, amikor ünnepélyesen is felveszi új nevét a most még Ferihegyi repülőtér.
Engedjék meg, hogy befejezésül megosszam önökkel azt a látomásomat, hogy milyen művészi környezetben volna méltó átneveznünk a repülőteret. Ezt június 21-ére terveztem volna, amely a zene világnapja egyébként, és az év leghosszabb éjszakája. Este az utolsó gépek landolása és elindulása után megkezdődött volna a hatalmas, soha nem látott, soha nem hallott Liszt-hangverseny. A várótermekben, a kifutópályákon, a hangárokban tíz- meg tízezer néző hallgatta volna a legnevesebb zenekarok, karmesterek és előadók Liszt-értelmezéseit, egészen hajnalig, az első gépek érkeztéig és indulásáig. Ez alkalommal adtuk volna át a Liszt Nagyköveti Megbízásokat és a Liszt-útleveleket is a legérdemesebb művészeknek. Ez az ünnepség azonban alighanem látomás marad, mert kénytelenek vagyunk figyelembe venni a minket ma körülvevő világ korlátait.
Addig is köszönöm a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak, hogy magáévá tette az elképzelést, s hogy villámgyorsan megvalósította az erre vonatkozó kormányhatározatot.
Meggyőződésem, hogy a mai napot egyikünk sem fogja elfelejteni, és azt is gondolom, hogy Liszt Ferenc bármikor boldogan érkezne meg közénk erre a repülőtérre. Köszönöm a figyelmüket!
(kormany.hu)
