Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár 2011. május 6-án nyitotta meg ünnepélyesen a nürnbergi Magyar Kulturális Hétvége rendezvénysorozatát.
Tisztelt Frakcióvezető úr, tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Nagy örömmel tettem eleget Dr. Ulrich Maly főpolgármester úr megtisztelő meghívásának, szerencsésnek érzem magam, hogy a „Magyar Kulturális Hétvége Nürnbergben 2011” elnevezésű kulturális rendezvény ünnepélyes megnyitóján szólhatok Önökhöz a Régi Városháza történelmi falai között.
Engedjék meg nekem, hogy – talán egy kissé rendhagyó módon – ne a mostani rendezvény bemutatásával kezdjem, hanem felidézhessem egy több mint 80 évvel ezelőtti ünnepélyes megnyitó gondolatait, amelyek Nürnbergben fogalmazódtak meg, és amelyek – megítélésem szerint – ma is időszerűek:
„A szónok megemlékezett azokról a férfiakról, akik Magyarországon a szépművészet,költészet és a zene terén világjelentőségű műveket alkottak. A nürnbergi magyar hét gondolatát annak idejénBudapesten mindjárt örömmel fogadták, s Magyarországon minden mértékadó hely azon fáradozott, hogy e kiállításon olyasvalamit mutasson, amit Magyarország eddig talán még sehol sem mutathatott be a külföldön.
Bár a ránk rakott terhek gazdasági helyzetünket nemzedékeken át befolyásolták, mégis megmaradt valamink, nevezetesen a kulturális, a szellemi birtokállomány, a kulturális magaslat, amelyre Németország és Magyarország fellendült. Az egész kiállítás elsőrangú kultúrtényező, és alkalmas arra, hogy a két nemzetet kulturális téren még szorosabb kapcsolatba hozza.”
Többek között ezekkel a gondolatokkal számolt be a Magyar Távirati Iroda az 1929 kora tavaszán rendezett Nürnbergi Magyar Hét eseményeiről, amelyet az akkori magyar politikai élet kiválóságai, többek között gróf Klebelsberg Kunó kultuszminiszter és gróf Bethlen István miniszterelnök táviratban köszöntöttek, és amelyet a bajor kormányzat és Nürnberg város akkori főpolgármestere, Dr. Hermann Luppe nyitott meg.
82 év elteltével ismét a magyar kulturális élet kiválóságait láthatja a bajor közönség Nürnbergben, ha nem is egy hét, de egy hétvége alatt.
A CulturElleKözhasznú Alapítvány civil szervezőként immár hagyományosan rendezi meg Németországbanmagyar kulturális hétvégéjét. A mostani eseménysorozatnak külön nyomatékot ad, hogy jelenleg Magyarország tölti be az Európai Unió soros elnöki tisztét.
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökeként Magyarország támogatja a kulturális sokszínűség megőrzését. Ennek kulcselemét az aktív polgárság, vagyis a civil szervezetek és az önkéntesség ösztönzésében látja. A magyar elnökséggel egy időben, 2011. január 1-jén indult az Önkéntesség Európai Éve, így Magyarország kiemelt figyelmet szentel azoknak, akik önszántukból igyekeznek tenni közösségük sorsának jobbra fordításáért.
A Nürnbergi Magyar Kulturális Hétvége eseményeit egy civil alapítvány hozta el Önöknek, kezdeményezése mellé állítva a gazdasági és a politikai élet szereplőit, mind Magyarországon, mind Bajorországban, példát mutatva ezzel a civil kezdeményezések erejére, amelyeknek egyre nagyobb teret kell kapniuk a jelen Európájában.
Fotográfia – zene – tánc – szépirodalom.
Minden, kultúrára éhes érzékszervünket megmozgatja majd ez a Magyar Kulturális Hétvége most is, csakúgy, mint a múlt század húszas éveinek végén.
A művészet szivárványának sokszínű ívén végigsétálva, a bajor közönség megismerheti a magyar kultúra legizgalmasabb részleteit.
Korniss Péter fotóin az eltűnő falvak, hagyományok,ünnepek és a hétköznapok hősei,Vukán Györgynek és aCreative Art Trio-nak lüktető jazzmuzsikája, a Győri Balett varázslatos táncelőadása, Rakovszky Zsuzsa tűzben fogantlelkű hősnőjének lebilincselő története,mind-mind olyan szeletei a magyar kultúrának, amelyek kitűnően képesek megmutatni, hogyan kell a magyar alkotásokat érzékeny szemmel nézni, hogy nemcsak a születésük „magyar nyelve”a lényeges, hiszen „németül” is katarzishoz juttatják befogadóikat.
Tisztelt Frakcióvezető úr, tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Kérem Önöket, hogy fogadják el azt a „kezet”, amelyet a magyar kultúra, a magyar művészek nyújtanak itt Önöknek Nürnbergben, és sétáljanak be velük egy kicsit a „magyar lélekbe”.
Nézzék, hallgassák meg a Nürnbergi Magyar Kulturális Hétvége minden eseményét, élvezzék velünk, magyarokkal, ahogyan nemzeti szálainkat beleszőjük Európa sokszínű kulturális szövetébe.
Ünnepi köszöntőmet a több mint 80 évvel ezelőtti esemény felidézésével kezdtem, hadd fejezzem be azzal a párhuzammal, amely a múltbeli és a jelenlegi Magyar Kulturális Hétvége közös vonása.
Meghívott művészeink most is, 2011. május 6. és 8. között Nürnbergben „Magyarország kultúráját és művészetét közelebb hozzák, és ezzel megmutathatják a világnak, hogy Magyarországon mily magasan áll a kultúra.”
Magyarország az Európai Unió soros elnökeként is fontosnak tartja, hogy a hagyományosan jó magyar-német kapcsolatok tovább erősödjenek, a kultúra egyetemes nyelvén megbeszélve közös ügyeinket.
Magyarország, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, a Kulturális Államtitkárság és a CulturElle Alapítvány nevében szeretnék köszönetet mondani a példamutató együttműködésért Dr. Ulrich Maly úrnak, Nürnberg város főpolgármesterének, Prof. Dr. Julia Lehner asszonynak, Nürnberg kultúrreferensének, GünterSpäth úrnak, Magyarország nürnbergi tiszteletbeli konzuljának. Külön köszönet illeti a Nürnbergi Magyar Kulturális Hétvége fő támogatóját, az E.ON Hungáriát, valamint a Nemzeti Erőforrás Minisztériumot és a Balassi Intézetet.
Ezzel megnyitom a Nürnbergi Magyar Kulturális Hétvégét, amelynek programjait jó szívvel ajánlom mindenki figyelmébe.
(Kultúráért Felelős Államtitkárság)