"Nem megszűnik, hanem átalakul" címmel készített interjút Tölgyesi Gábor L. Simon László kultúráért felelős államtitkárral a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal átszervezéséről a Magyar Nemzet 2012. szeptember 10-i számában.

Szeptember 4-én kormányhatározat született a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal átalakításáról azzal a szándékkal, hogy az építészeti és régészeti hatósági engedélyeztetés folyamata felgyorsuljon. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára, L. Simon László szerint az elmúlt két évtizedben épített örökségünk állapota többet romlott, mint a szocializmus évtizedeiben.

– Július elsejétől módosult az örökségvédelmi törvény, amellyel a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) már elveszítette építéshatósági jogkörét. Mindezek után miért szükséges az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) háttérintézményét átszervezni?

– A kormányzat tapasztalata az, hogy mind a régészeti feltárás, mind az épített örökség megóvása szempontjából a hatósági engedélyeztetési folyamat bonyolult, lassú, számos területen a korrupció lehetőségét veti fel, ezért az engedélyeztetési folyamatot a januárban felálló járási és a már működő megyei kormányhivatalokhoz kapcsoljuk. Ezzel nem sérül az örökségvédelem érdeke, hiszen a törvényi előírásokat a kormányhivatalok is betartják. E hivataloknál már most vannak örökségvédelmi szakemberek, a KÖH megyei szervei már korábban beolvadtak a hivatalokba. A KÖH utódszervezete a műtárgyvédelemmel kapcsolatos hatósági feladatokat megőrzi, és természetesen a tudományos örökségvédelmi munkát szolgáló archívum, térkép- és fotótár is itt marad. Felvetődött, több minisztériumi háttérintézmény összevonásával egy nagy kulturális intézetet hozunk létre, amely közgyűjteményi és közművelődési feladatokat is ellátna; ennek koncepciója kész, ám még több részletet pontosítanunk kell.

– A KÖH átalakítása kapcsán több szakmai szervezet és az ellenzék most azzal vádolja a kormányt, hogy műemlékügy és a régészet érdekeit alárendelte a napi gazdasági érdekeknek. Mi igaz ebből?

– Most mindenki úgy tesz, mintha az örökségvédelem tökéletesen működött volna, holott az utóbbi húsz évben épített örökségünk állapota jobban romlott, mint a szocializmus évtizedei alatt. Az örökségvédelem szemellenzős lett, több esetben is gátja volt, hogy a tulajdonosnak legyen kedve pénzt és energiát fordítani a felújításokra, legyen a tulajdonos az önkormányzat, az egyház, az állam vagy a magántulajdonos. Most többen azt sugallják, hogy aki nem a jelenlegi formájában konzerválja az örökségvédelmi rendszert, az az örökségvédelem és a kultúra ellensége. Nagyon fontos az örökségvédelem, nagyon fontos, hogy a kiemelkedő értékű régészeti lelőhelyeket feltárjuk, de nem lehet és nem is kell minden regisztrált régészeti lelőhelyet feltárni. A múzeumokban hegyekben állnak a tudományosan földolgozatlan leletek, az autópálya-építéseknél feltárt leleteknek csak a töredéke igazán értékes, miközben olyan régészeti lelőhelyek hevernek parlagon, amelyek feltárásra méltók, de nem épülnek a közelükben autópályák. A hatósági engedélyezési eljárással is gond volt: nem volt elég eszköz a KÖH kezében arra, hogy indokolt esetben nemet mondjon a múzeumok ásatási kérelmének. A földmunkákhoz köthető korrupciós lehetőségekről pedig ne is beszéljünk. Arról ma kevesen tudnak, hogy a régészeti munka megkezdése előtt eltávolítják a lelőhely fölül a termőföldet, majd a leletmentés után a területet helyreállítják. Amikor megkezdődik egy nagyberuházás megvalósítása, akkor a korábban elhordott termőföldet újra elszállítják. Ez a mainál jobb gazdasági körülmények között is luxus. Az elmúlt években számos múzeumi, régészeti és örökségvédelmi fórumon javasoltam a szakmának, hogy maga kezdeményezzen változtatásokat, előrevetítve, hogy ennek elmaradása esetén drasztikus politikai beavatkozás várható. Ezért a jelenlegi állapot kialakulásáért a szakma legalább annyira felelős, mint a politika.

– Az épített örökség megóvásánál nem az a baj, hogy kevés a pénz?

– Ez részben igaz, ám mivel kevés a pénz, ezért belátóbbnak kellene lenniük az örökségvédőknek, nem lehet olyan teljesíthetetlen követelményeket támasztani egy-egy műemlék felújításánál. Két és fél hónapja vagyok államtitkár, egyetlen vidéki programomon sem volt olyan, hogy polgármesterekkel, egyházi vezetőkkel történt találkozón ne hallottam volna súlyos problémákat az örökségvédelemmel kapcsolatban. Budafokon például a Törley-mauzóleum felújítása magánerőből azért nem valósult meg, mert ugyan mindent az eredeti állapot szerint állított volna helyre a vállalkozó, a KÖH azt nem támogatta, hogy temetőként továbbra is mű-ködjön. Arra is sok példa van, hogy az örökségvédelmi hatóság ellenőrzést folytat: kimegy egy épülethez, amelynek egy részét nehéz szociális helyzetben lévők elhordták építőanyagnak, a hivatal közli a tulajdonossal, hogy állítsa helyre a műemléket, amihez helyreállítási tervet vár el. A határozat két hónap határidőt ad, amelyet, ha a tulajdonos nem tart be, akkor bírsággal sújtható, ami jelzálogként ráterhelhető az ingatlanra. Nem egy olyan esetről tudok, hogy ilyen ügyeknél a jegyzőkönyv lezárása után az ellenőr átnyújt egy névjegyet: egyébként a feleségem bt.-jével a helyreállítási tervet meg tudjuk oldani. Számos esetben a KÖH határozatban konkrétan megnevezi azt a személyt, akivel patinás épületeknél a kőfaragási munkák kivitelezhetők. Az ilyen történetekből lett elege mindenkinek.

(Magyar Nemzet)