Az I. és II. világháború helyi áldozatainak emléket állító szoboregyüttest avatott Halász János Hajdúnánáson, 2013. május 26-án. A kultúráért felelős államtitkár beszédét olvashatják.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A közkeletű mondás szerint „semmi sincs kőbe vésve”. Önöknek, és az Önök összefogásának köszönhetően azonban nyugalommal jelenthetjük ki: a hajdúnánási hősök neve, emléke kőbe van vésve. Köszönhető ez annak, hogy adományaikkal hozzájárultak ennek az emlékműnek a felújításához, és büszke szívvel vallják, hogy hősi halottaink neveit kőbe kell vésni. Mert a kő maradandóbb az embernél, és ennek következtében tökéletesen alkalmas arra, hogy segítségével felhívjuk utódaink figyelmét a legfontosabb emlékekre, amiket egyszerűen nem szabad elfelejtenünk.

Ahogyan Wass Albert írta versében:

„mert elfut a víz, és csak a kő marad,
de a kő marad.”

Valóban. Ha nem tartjuk életben, az emlékezet éppen olyan, mint a víz. Elfut. De ha életben tartjuk, olyan is tud lenni, mint a kő. Nekünk erre kell törekednünk akkor, amikor elesett bajtársainkra gondolunk. Emléküknek kő-szilárdságúnak kell maradnia. Hisz nekünk nem kell már elesnünk a harctéren, nekünk nem kell vérünket adnunk hazánkért. A mi feladatunk az, hogy ne engedjük feledésbe merülni hőseink nevét.

A hajdúnánási emberek az első emlékmű 1927-es átadásakor is tanúbizonyságot tettek arról, hogy fontos számukra az, hogy fenntartsák ezt az emlékezetet. Most, 2013-ban örömmel jelenthetjük ki, hogy többek közt a helyi lakosok újbóli összefogásának, adományainak köszönhetően felújítva adhatjuk át a Hősi Emlékművet. Azt a Hősi Emlékművet, amelynek talapzatára immáron a második világháborúban elesett honfitársaink nevét is felvésték.

Kedves Helyi Lakosok!

„Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn” – mondta Széchényi István. Úgy gondolom, ezt a rendkívül bölcs és sokat mondó gondolatot a hajdúnánásiak megfogadták, és be is tartották. Mi más is bizonyíthatná ezt jobban, mint ez a szobor? A múltnak állít emléket, és hozzájárul ahhoz, hogy a jelenben élő generációk irányt mutassanak vele a jövő nemzedékeinek.

Ez a szobor ugyanis már első átadásánál is arra volt hivatott, hogy áthidalja a generációk közti különbségeket, hogy emlékeztessen arra, amire mindig emlékeznünk kell. Ahogyan a címe is mutatja: „A hajdú hős szelleme lelkesíti az utódot”. Hajdúnánáson mindig fontos volt az, hogy az idősebb generációk átadják az értékeket a fiatalabbaknak. A sokat szenvedett, de minden nehézséget hősiesen álló magyar nép csak így maradhat fent, és csak így maradhatnak fent azok az értékek, azok az etikai és morális normák, amik alapján éljük életünket.

Az I. világháborút követően a Nemzetgyűlés törvényben határozott arról, hogy a hadszínterek magyar hősi halottai számára minden településen műemléket kell állítani. Akkor Hajdúnánás ennek a kezdeményezésnek eleget tett. Szomorú tapasztalat, hogy a 20. században a hősi halottakra való emlékezés a külső körülmények miatt nem mindig volt lehetséges. A II. világégést követően ugyanis sem a hajdúnánásiak, sem az ország más városaiban élők számára nem engedte a kommunista rezsim az emlékművek felállítását. Még arra sem kaphattak a települések lehetőséget, hogy meglévő háborús emlékműveiket kiegészíthessék az újabb áldozatok nevével.

1989-ben aztán levegőhöz juthatott minden hajdúnánási, és minden magyar. A város törleszthette adósságát. A végleges felújítás éve aztán 2012 volt. Dr. Réthelyi Miklós, akkor még a nemzeti erőforrások minisztere az NKA miniszteri keretéből 2 millió forinttal támogatta a szobor felújítását, a város pedig közadakozásra hívta lakóit. Ennek eredményeképpen összesen 2 millió 248 734 forint gyűlt össze. A nemes célért való összefogást, együttműködést, és adakozást ezúton szeretném megköszönni mindenkinek. Hatalmas, a hőseink emlékéhez méltó eredmény ez.

Tisztelt Jelenlévők!

Márai Sándor a következőket írta: „A magyar mérsékelt, tartózkodó, ezeréves veszélyösztönnel szemléli a világ jelenségeit, ezer éve ugyanazok a történelmi erővonalak metszik a magyarság életvonalait. A magyar nem kegyetlen: történelmi sorsa méltányosságra és óvatosságra tanította. Ezer éven át egy kis nép, mely nagy hatalmak állandó viharzónájában él, megtanulja, hogy egyetlen kötelessége van önmagával és a világgal szemben: megmaradni” – szerinte tehát a megmaradás állandó kötelességünk.

És valóban. Hiszen hiába harcoltak volna honfitársaink évszázadokon keresztül, ha a következő generációk a maguk eszközeivel ne arra tettek volna erőfeszítéseket, hogy megmaradjanak. Ez az erő, ez a küzdelem, ez a kitartás oda vezetett, hogy most mi itt állhatunk, és megemlékezhetünk azokról, akik szembe mentek elnyomó világhatalmakkal annak érdekében, hogy nemzetük jövője szebb, jobb, biztosabb legyen, és azért, hogy gyerekeik, unokáik egy szabadabb világban nőjenek fel. Ez a mindent legyőző erő, és ez a mindent legyőző akarat jellemző ránk a legjobban, és ezt szimbolizálja ez a szobor is. „A Hajdú hős lelkesíti az utódot.”

Kívánom, hogy Önök, akik nap mint nap elmennek majd emellett az emlékmű mellett, legyenek büszkék arra, hogy hajdúnánási lakosok. Mert azok is büszkék voltak rá, akik városukért harcoltak. És kívánom, hogy legyenek örökké büszkék arra, hogy részesei lehetnek a magyar nép történelmének, mely bár időről időre nagy hatalmak viharzónáiban él, kitartásának köszönhetően mindig megtalálja a kiutat.

Köszönet és örök tisztelet azoknak a katonáknak, akik életüket adták hazájukért. A Hősi Emlékművet ezennel felavatom.

(Emberi Erőforrások Minisztériuma, Kultúráért Felelős Államtitkárság)