Ablonczy Bálint interjúja Hammerstein Judit miniszteri biztossal, amely interjúja a Heti Válasz 2012. szeptember 6-i, 36. számában jelent meg.

Tiszteletet a finnugoroknak!

„Nem politikai mérlegelés alapján kapott a Kurultaj és a Finnugor Világtalálkozó is állami támogatást” – mondja Hammerstein Judit. Az utóbbi rendezvény szervezését miniszteri biztosként irányító kulturális helyettes államtitkár azt szeretné, ha nemzettudatunkból nem rekesztenénk ki a velünk rokonszenvező finnugor népeket.

–    A Finnugor Világtalálkozót beharangozó sajtótájékoztatón szinte védekezve mondta:  a nyelvrokonság nem egyenlő a magyar nép etnikai eredetével. Miért tartotta fontosnak ezt hangsúlyozni?

–    Ez nem védekezés, hanem ténymegállapítás volt. Tudjuk ugyanakkor, hogy a probléma manapság ismét felmerül, de azt is, hogy az eredetkérdés évszázados vita. Azért tartottam fontosnak ezt leszögezni, mert a Kurultaj nevezetű bugaci „törzsi gyűlésen” érthetetlen indulattal kérdőjelezték meg a finnugor nyelvrokonság tudományosan igazolt tényét. Ennek elfogadása nem jelenti a múlt megtagadását, hiszen a magyar romantikus hagyomány része a hun–magyar származás, a keleti örökség. Senki sem akarja bántani a közép-ázsiai népekkel fenntartott kapcsolatot, megkérdőjelezni annak fontosságát, de ugyan ez a tisztelet jár ki a finnekkel, észtekkel, vagy az oroszországi kis finnugor népekkel kialakított viszonyunknak is. A magyar önkép nagyon sokrétű, amihez hozzátartozik a pusztában vágtató, nyilazó lovas képe, és jól van ez így. Egészen addig, amíg nem fordul át kizárólagosságba, gyűlöletbe vagy Európa-ellenességbe. A finnugor világkongresszus idejére egyébként jurtát állít a siófoki Jókai Parkban az Onogur egyesület, amely egy honfoglaláskori hagyományőrző civil szervezet.

–    A kormányzat mérlegel? Ha a Kurultaj kapott 70 millió állami forintot, akkor a Finnugor Világtalálkozónak is jár 150 millió?

–    Szó sincs politikai egyensúlyozásról. A Világtalálkozó előkészítését már több , mint egy éve megkezdtük, akkor még szóba sem került a Kurultaj állami támogatása. Egy pillanatig nem merült föl, hogy ne teljesítjük a Világkongresszus megszervezéséről szóló, Sólyom László akkori köztársasági elnök által 2008-ban tett ígéretet.

–    Az idei az első Világkongresszus, amelyen gazdasági fórumot szerveznek. A közös grammatikára lehet üzletet alapozni?


–    Mindkét fél számára hasznos megállapodásokhoz elengedhetetlen a bizalmi légkör, ez adott egy ilyen találkozón. A finnek a mai napig szeretettel fogadják a magyarokat, miként az oroszországi finnugor népek is. E nyelvrokonságon alapuló rokonszenvből könnyen kisarjadhatnak közös vállalkozások.  

–    Politikai vagy kulturális rendezvény a Finnugor Világtalálkozó?

–    Az esemény helyét kijelöli, hogy azon jelen lesz a finn, az észt és a magyar köztársasági elnök. A találkozó annyiban mindenképpen politikai, hogy a nyelvi jogoktól a kisebbségi oktatáson át számos kérdés kerül napirendre. De emellett előadást tartanak a finnugor népekkel, nyelvekkel foglalkozó legnevesebb kutatók, és számos kulturális program is várja a 25 finnugor néphez tartozó, közel hétszáz résztvevőt.

(Heti Válasz)