Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár beszéde a nemzeti emlékhelyekről a X. kegyeleti konferencián, 2011. november 11-én a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban.
A kulturális kormányzat feladatai és elképzelései az emlékhelyek vonatkozásában
Tisztelt Miniszter Úr!
Tisztelt Elnök Úr!
Tisztelt Elnökhelyettes Úr!
Tisztelt Főtitkár Asszony! Tisztelt Parancsnok Úr!
Tisztelt Konferencia!
Megtisztelve érzem magam, hogy részt vehetek és köszönthetem Önöket a X. Kegyeleti Konferencián. A Bizottság immár több mint évtizedes rendkívül sokrétű és fontos munkája közül kiemelném a Nemzeti Sírkert kialakítását, ápolását és fenntartását, valamint a hazánk jelentős temetőit bemutató albumokat, melyek kapcsán engedjék meg, hogy külön kiemeljem és megköszönjem Radnainé dr. Fogarasi Katalin főtitkár asszony szerkesztői munkásságát. Bízom abban, hogy a jövőben a Bizottságnak lehetősége nyílik az ország határain túli magyar síremlékek védelmére és gondozására, és hogy további kiadványok is megjelennek a szerkesztésében.
A konferencia jubileuma mellett azonban mást is ünnepelhetünk. Bizonyára minden résztvevő előtt ismert az a tény, hogy az Országgyűlés 2011. november 7-én, hétfőn – sürgős kihirdetéssel – elfogadta a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot, benne a történelmi, a nemzeti és a kiemelt nemzeti emlékhelyekkel kapcsolatos rendelkezésekkel. Úgy gondolom ez az örömteli eredmény kiemelten aktuálissá és ünnepivé teszi a jelen konferenciát. Emellett ezúton szeretném kifejezni köszönetemet a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottságnak a törvénymódosítás előkészítésében nyújtott szakmai munkájukért és közreműködésükért.
A törvény elfogadott módosításának emlékhelyekre vonatkozó rendelkezései lehetővé teszik a nemzeti és a történelmi emlékhelyek országos szintű listázását, nyilvántartását és gondozását. A magyarság önképében központi szerepet játszó helyszínek védelme véleményem szerint elősegíti hazánk állampolgárai összetartozás-tudatának és nemzeti identitásának erősödését. Hiszen az országnak kellenek olyan szimbólumok, melyekre minden magyar büszkén tekint, mindenki által elérhetőek, és identitásképző mivoltuk általánosan elfogadott. A törvénymódosítás vonatkozó passzusai e célokat szolgálják, ezért előadásomban röviden szeretném bemutatni az emlékhelyekre vonatkozó hazai jogi szabályozást, kiemelve a törvény keretei által biztosított jogokat és kötelezettségeket. Végezetül kiemelném a tárca emlékhelyekkel kapcsolatos további elképzeléseit, figyelembe véve az új emlékhely-szabályok által nyújtott mozgástér lehetőségeit.
A hazai jogi szabályozásba a kulturális örökség védelméről szóló törvény 2006. január 1-jétől hatályos módosítása vezette be a történeti, illetve nemzeti emlékhelyek fogalmát. E szerint:
"a nemzet történelme és fejlődése szempontjából kiemelkedő történeti, illetőleg kegyeleti jelentőséggel bíró helyszíneket az Országgyűlés határozattal történeti emlékhellyé nyilváníthatja, illetve kizárólag törvény nyilváníthatja nemzeti emlékhellyé azokat a történeti emlékhelyeket, amelyek állami megemlékezés rögzített helyszínei".
A törvény a történeti és nemzeti emlékhelyek nyilvántartásával, helyszíni megjelölésével és állapotuk figyelemmel kísérésével kapcsolatos feladatok ellátására a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottságot jelölte ki.
E rendelkezések ugyanakkor nem voltak elegendőek ahhoz, hogy a szabályozás által elérni kívánt cél megvalósulhasson. A végrehajthatóság érdekében szükséges volt a történeti, illetve nemzeti emlékhelyekre vonatkozó fogalmakat pontosítani, továbbá meghatározni az emlékhellyé nyilvánítás és a nemzeti emlékhelyek kezelésének egyes szabályait. 2008-ban az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottsága is foglalkozott az üggyel, és úgy foglalt állást, hogy a törvény rendelkezéseit pontosítani kell, hiszen mindaddig lehetetlen nemzeti vagy történelmi emlékhellyé nyilvánítani egy helyszínt, míg a két kategória jellemzőinek pontosítása meg nem történik, valamint szabályozásra nem kerülnek az emlékhellyé nyilvánítás pontos kritériumai.
A jelenlegi kulturális kormányzat tehát hosszú évek jogszabályi hiátusát pótolta a vonatkozó törvénymódosítással, amelynek emlékhelyekkel kapcsolatos rendelkezései – terveink szerint a végrehajtást szolgáló kormányrendeletekkel együtt – 2012. január elsejével lépnek hatályba. A most elfogadott törvénymódosítás két emlékhely-kategóriát különít el, valamint az emlékhellyé nyilvánítás módját is szabályozza.
A történelmi emlékhelyek tágabb körének részévé kormányrendelet nyilváníthat egy helyszínt, míg nemzeti emlékhellyé és kiemelt nemzeti emlékhellyé az Országgyűlés törvénnyel nyilváníthat egy helyszínt. Történelmi emlékhellyé a törvény szerint az a helyszín nyilvánítható, amely alkalmas megemlékezések tartására, és ahol a nemzet emlékezetére méltó esemény történt, vagy az ország politikai életében irányadó állami döntés született.
A nemzeti emlékhelyeknek a fentiek mellett többletkövetelményeknek is eleget kell tenniük, úgymint: egy adott történelmi korban meghatározó jelentőséggel kell bírniuk, kiemelkedő szerepük kell legyen a magyarság, vagy valamely velünk élő nemzetiség önazonosításában, alkalmasnak kell lenniük országos megemlékezések tartására, és a magyar összetartozást vagy a nemzetiségeinknek a magyarsággal való összetartozását erősítő és identitásképző jellegüknél fogva a nemzet vagy egy-egy nemzetiségi közösség önképében kiemelkedő fontossággal kell bírniuk. A kiemelt nemzeti emlékhely pedig a magyar nemzet történelmében betöltött jelentőségén túl a magyar állam történelmében is jelentős események helyszíne lehet.
A törvénymódosítás egyben tartalmazza is azt a mindösszesen 11 helyszínt, melyeket az Országgyűlés a törvény elfogadásával nemzeti emlékhellyé nyilvánított. Indokoltnak tartottuk a nemzeti emlékhelyek körét minél szűkebbre vonni annak érdekében, hogy a kitüntető cím ne devalválódhasson.
Az emlékhelyekkel összefüggő állami feladatok tekintetében a törvénymódosítás megosztja a felelősséget a kultúráért felelős miniszter és a Kormány hivatott szakmai tanácsadó testületeként működő Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottságot felügyelő miniszter között. Minderre azért van szükség, mert a Bizottság kikerült a kultúráért felelős miniszter ellenőrzési köréből, jelenleg a Miniszterelnökségen belül Semjén Zsolt úr, a miniszterelnök általános helyettese felügyeli működését. Mivel azonban a törvényjavaslat elsősorban örökségvédelmi szempontú, valamint az örökségvédelem területén keletkeztet feladatokat, az állami teendők tekintetében a kultúráért felelős miniszter viseli az elsődleges felelősséget, s feladatait a Bizottságot felügyelő miniszterrel egyetértésben végzi.
E feladatok közül kiemelném a legfontosabbakat: az emlékhelyek állapotának felmérése és folyamatos figyelemmel kísérése, az emlékhelyekhez fűződő nemzeti érték megőrzéséhez, fenntartásához és bemutatásához szükséges intézkedések megtétele, az emlékhelyek megismerését és fejlesztését elősegítő – köztük oktatási, képzési, ismeretterjesztő – programok kidolgozása és végrehajtása, határon túli helyszínek (például Kolozsvár nemzeti panteonunk részét képező, 425 éves sírkertje, a Házsongárdi temető) esetében együttműködés az adott állam felelős miniszterével, vagy az emlékhelyek fenntartható használatát segítő programok kidolgozása.
Előzőek alapján, az emlékhelyek identitásképző és összetartozás-erősítő mivoltának megfelelően a nemzeti emlékhelyekkel kapcsolatos tudás integráns részét képezheti a későbbiekben az iskolai tananyagnak is, valamint az esetleges turisztikai célú fejlesztések lehetővé tehetik, hogy hazánk nemzeti emlékhelyeit a jelenleginél több magyar és külföldi állampolgár kereshesse fel.
A törvény a megjelölt állami feladatok ellátására a központi költségvetésből forrást biztosít, melynek nagysága természetesen függ az államháztartás mindenkori anyagi helyzetétől is. Az ország 2012. évi költségvetésében 50 millió forint összeg szerepel erre a célra, ami a rendszer beindításán és működtetésén túl az első évben az emlékhelyek egységes arculatú megjelölésén kívül bizonyos fenntartási, fejlesztési támogatásokra is fordítható lesz. A törvény kapcsán fontos még kiemelni, hogy a nemzeti emlékhellyé nyilvánítás nem érinti az egyéb jogszabályok alapján fennálló védettséget, a törvényjavaslat nem hoz létre önálló védettségi kategóriát.
Rátérve a helyszínekre, megemlíteném, hogy a tárca által benyújtott törvényjavaslathoz a parlamenti vita folyamán módosító javaslatok érkeztek a nemzeti emlékhelyek körére vonatkozóan is. Ennek eredményeként az eredeti kilenc elemű nyilvántartás, az Országgyűlés döntése értelmében, végül két elemmel bővült, és végül a 11-ből egy helyszín kiemelt nemzeti emlékhelyként – mely a nemzet és a Magyar Állam történelmében kiemelkedő jelentőségű nemzeti emlékhely – kerül elismerésre. Így a következő helyszínek szerepelnek az elfogadott törvényben:
Kiemelt nemzeti emlékhely: Kossuth Lajos tér
Nemzeti emlékhelyek pedig a következők:
- Várnegyed,
- Magyar Nemzeti Múzeum,
- Hősök tere,
- Rákoskeresztúri Újköztemető, 298., 300. és 301. parcella,
- Debrecen Református Nagytemplom és Kollégium,
- Mohács Történelmi Emlékhely,
- Ópusztaszer Történelmi Emlékpark,
- Székesfehérvári Romkert,
- Pákozdi Katonai Emlékhely,
- valamint Somogyvár-Kupavár.
Végezetül szeretném pár gondolatban összefoglalni azokat az emlékhelyekkel kapcsolatos elképzeléseket, melyeket a kultúráért felelős tárca az új jogi keretek adta feladatok és lehetőségek tükrében tervez.
A tervek bemutatása előtt azonban röviden kitérnék az emlékhelyekkel kapcsolatos nemzetközi intézményrendszerre, melyek gyakorlata példát adhat a további intézkedésekhez. Úgy tűnik, hogy a magyarországi helyzethez és intézményrendszerhez talán leginkább az Egyesült Királyságban található English Heritage szervezet hasonlít, amely az 1983-as National Heritage Act eredményeként jött létre, és a brit kormány történelmi emlékhelyekkel kapcsolatos hivatalos tanácsadó és felügyelő testülete.
Ez a szervezet is minisztériumi fennhatóság alatt tevékenykedik, a Kulturális, Médiaügyi és Sportminisztérium szervezeti egységébe tartozik. Az English Heritage részben a kormány által, részben pedig a fennhatóságuk alatt álló emlékhelyekből és egyéb megemlékezéssel kapcsolatos szolgáltatásokból befolyó jövedelmekből szerez munkájához fedezetet. Ugyanilyen módon szerveződik, bár kissé eltérő tevékenységet folytat Franciaországban a helyi Védelmi Minisztérium kulturális örökségvédelmi szervezete, a Départment les Mémoires et les Archives (DMPA) és annak „Az emlékezés útjai” nevű programhálózata. A német szövetségi kormány „Megemlékezés és Emlékezet” című programja a kegyeleti kultúra markáns megjelenítésében állítható párhuzamba a Kegyeleti Bizottság tevékenységével.
A külföldi gyakorlat alapján úgy vélem, hogy – többek között – az alábbi lehetőségek kínálkoznak:
– Az oktatással kapcsolatosan – melynek jelentőségére korábban már utaltam – a külföldi példák közös jellemzője, hogy különösen nagy hangsúlyt fektetnek a gyerekek bekapcsolására, a nevelésre. Ennek eszköze lehet az emlékhelyek beillesztése az oktatási programokba, tantervekbe, tananyagokba és szintén lehetőségként merül fel, osztálykirándulások szervezése az emlékhelyekre, illetve helyszíni vetélkedők és gyermekprogramok rendezése az emlékhelyeken.
– Az oktatáson túl kiemelten fontos szerepe van a már szintén említett turizmusnak. A kulturális tárcának a turizmusért felelős tárcával és szervezetekkel, illetve a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottsággal, valamint az adott emlékhely tulajdonosával vagy kezelőjével közösen törekednie kell az emlékhelyek turizmusba való bekapcsolására, vonzó turisztikai célponttá alakítására és ehhez szükséges kulturális programok szervezésére az adott helyszínen.
– A külföldi gyakorlat alapján a jövőben érdemes lenne egy olyan jogszabályi környezet megalkotása, amely lehetőséget ad egy olyan rendszer kialakítására, amelynek segítségével pénzbeli donációkat is fogadhatnak az emlékhelyek, így független támogatóként is lehet segíteni, illetve önkéntesként részt lehet venni az emlékhelyek működtetésében. Ezen kívül felmerülhet például a brit példához hasonlóan egyfajta kedvezményrendszer kialakítása, amelynek lényege, hogy egy éves bérlet megváltásával az emlékhelyekre ingyen juthatnak be a bérletet megváltók.
– Nagyon fontosnak tartom, hogy az előadásom elején említett albumsorozat bővüljön az emlékhelyek további bemutatásával.
Az elmondottak alapján egyértelmű, hogy a most elért rendkívül jelentős előrelépés a munka kezdetét jelenti. Úgy gondolom, hogy a jövőben rendkívül sok feladat vár ránk, azonban ezen feladatok jogi kerete a törvénymódosítás elfogadásával most biztosítottá vált.
A törvénymódosítás emlékhelyekre vonatkozó rendelkezéseinek célja tehát kettős: egyrészt az emlékhelyeken keresztül a magyar történelem, a nemzeti múlt eseményeinek minél szélesebb társadalmi körben történő megismertetése, másrészt az emlékhelyek méltóságának megtartása. A leglényegesebb a helyes egyensúly kialakítása, amelyhez a legfontosabb kulcs a tárca és a Bizottság magas színvonalú közös munkája. Meggyőződésem, hogy az elfogadott jogszabály a jövőbeni együttműködést gyümölcsözőbbé, még hasznosabbá fogja tenni. Mindent elkövetek azért, hogy az oly régen várt törvény a gyakorlati életben a tárca és a Bizottság munkája által jól szolgálja a benne foglalt célokat.
Köszönöm szíves figyelmüket!
(Kultúráért Felelős Államtitkárság)