A nagy múltra visszatekintő köztársasági ösztöndíjat a mindenkori oktatásért felelős miniszter adományozza egy tanév időtartamára (10 hónapra) a kiemelkedő tanulmányi eredményű, tudományos diákköri munkában illetve szakmai téren kimagasló munkát végző hallgatók részére, a hallgatók tevékenységének pénzbeli elismeréseként, elért eredményük fenntartásának támogatása céljából.

A pályázatot – a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény valamint a felsőoktatásban részt vevő hallgatók juttatásairól és az általuk fizetendő egyes térítésekről szóló 51/2007. (III. 26.) Korm. rendelet alapján – a felsőoktatási intézmények írják ki, majd a bírálatot követően felterjesztik a miniszter részére ezen ösztöndíjra javasolt hallgatóik nevét.

Köztársasági ösztöndíjra pályázhatnak, valamint az adományozást követően köztársasági ösztöndíj folyósítására jogosultak az államilag támogatott illetve költségtérítéses, teljes idejű (nappali tagozatos) alapképzésben, mesterképzésben illetve egységes, osztatlan képzésben részt vevő hallgatók.

A köztársasági ösztöndíj összege 2014-ben hallgatónként havonta 34 ezer forint.

A pályázat részletei itt és a mellékletben olvashatók.

(Felsőoktatásért Felelős Államtitkárság)