Az egyházügyekért felelős államtitkár az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) tiszafüredi táborában úgy fogalmazott: nagyon komoly politikai innovációra van szükség a kereszténydemokrácia megújítása érdekében, ami a fiatalok nélkül nem valósulhat meg.

Kiemelte: ami húsz éve a kereszténydemokrácia lehetőségének tűnt, az mára "részben megvalósult, részben elmúlt". A XXI. századi új kereszténydemokráciát az új generációnak kell kitalálnia - mondta, hozzátéve: ez lehetséges azzal a politikai háttérrel, amivel a KDNP rendelkezik. Ugyanakkor nagyon komoly politikai innovációra is szükség van, ami már a fiatal kereszténydemokraták felelőssége - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára.

A kereszténydemokrata politikus kitért arra, hogy Barankovics István - a KDNP elődjének, a Demokrata Néppártnak az egykori vezetője - forradalmi nézeteket vallott, és rá tudott kapcsolódni az akkor kibontakozó új európai szellemi áramlatra. Erre van szükség ma is - jegyezte meg.

Hölvényi György hangsúlyozta: a keresztény embernek kötelessége és feladata van a közéletben.

Az államtitkár úgy látja, a keresztény-civil közélet napjainkban nagyon "rosszul áll"; az óhajtott társadalmi felelősségvállalás és a ténylegesen megvalósult felelősségvállalás között nagy különbség van.

Kiemelte: az európai keresztény közéletiségben megfigyelhető egyfajta paradigmaváltás, maga a politika kiüresedőben van és kontraszelektált. Hozzátette, a keresztény közösségek a politika világán kívül keresik a társadalmi felelősségvállalás lehetőségeit. Szerinte ugyanakkor "a business-Európának vége lesz", és a politika primátusát vissza kell szerezni.

Az Európai Unióról szólva Hölvényi György azt mondta: "ez egy nagy klub, amelynek most bedőlt a teteje". Ő azonban, mint mondta, nem hiszi, hogy az unió ördögtől való lenne. "Európát nem lehet leírni, és Európa nélkül az egyes államok semmire nem mennek" - fogalmazott, hozzátéve: nagyon sok érték halmozódott fel az unió egyes országaiban.

(MTI)