Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára február 15-én Szigetszentmiklóson civil fórum keretében ismertette az új civil törvényt, így a résztvevők első kézből kaptak választ a felvetődő kérdésekre.

A helyettes államtitkár a fórumon hangsúlyozta, hogy a törvény parlamenti vitájában a legtöbb párt – és a bizottsági ülésen megjelenő civil szervezeti képviselő – egyaránt elismerte, hogy példaértékű és mélységű volt a jogszabály megalkotását megelőző társadalmi egyeztetési folyamat. Kiemelte, hogy az új törvény értelmében természetes személyek már két fővel létrehozhatnak civil szervezetet.

Fontos változás még az is, hogy idén január elsejétől a közhasznú jogállású szervezetek kizárólag kettős könyvvitelt vezethetnek. A beszámolónak tartalmaznia kell a mérleget, eredménykimutatást, kettős könyvvitel esetén pedig a kiegészítő mellékleteket. Közhasznú jogállás esetén közhasznúsági mellékletet is szükséges készíteni. Az elfogadott beszámolót letétbe kell helyezni minden év május 31-ig a bíróságon, és a saját honlapon két évig elérhetővé kell tenni – számolt be Latorcai Csaba a civil szervezetek működését érintő fontos változásokról.

A Nemzeti Együttműködési Alapra vonatkozó szabályok közül a helyettes államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy minden évben február 15-ig ki kell írni a pályázatokat, idén ez a határidő március 15. Az új szabályozás rögzíti, hogy a Tanács és kollégiumok tagjainak, illetve azok közeli hozzátartozóinak pályázatai érvénytelenek, és nem lehet a Tanács, a kollégium tagja, aki politikai párt vezető testületében dolgozik, országgyűlési- vagy önkormányzati képviselő, polgármester, illetve aki a megelőző mindkét ciklusban az Alap valamelyik vezető testületének tagja volt. A kedvezmények 2013. dec. 31-ig vehetők igénybe – tette hozzá Latorcai Csaba, aki ezután tájékoztatást adott a Civil Információs Centrumok működéséről is.

(kormany.hu)