Az államfőt Szászfalvi László egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár és Füstös János polgármester fogadta Csurgó város központjában a református gimnázium bejáratánál. A fogadóbizottságban egyházi és helyi közéleti vezetők is felsorakoztak.

A megyében elkísérte állomásaira Gelencsér Attila a Somogy Megyei Közgyűlés Elnöke. Sorfalat álltak a Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium és Általános Iskola diákjai a gimnázium sétányán Schmitt Pálnak, és megtapsolták őt. Hazánk Köztársasági Elnöke beszélgetett néhányukkal, érdeklődött az iskoláról, a tanuláshoz való hozzáállásukról.
Schmitt Pál és Szászfalvi László (Fotó: Szabados Árpád)
Ezt követően Somogy megye "első oskolájának" híres könyvtárát is megtekintette. Schmitt Pál államfő a délutáni kaposvári megyei ünnepi közgyűlésen a Köztársasági Elnök díszoklevele éremmel kitüntetést adta át mások mellett Viola Ernő és Violáné Bakony Ibolya csurgói könyvtárosoknak. Az elnök a gimnázium 211 éves könyvtárában többek között a Vívás a középiskolákban 1903-as, debreceni kiadású füzetecskét lapozta fel, és egy 1878-as, tornatanárok számára íródott módszertani segédkönyvbe is belenézett. „Az olvasás öröme semmivel sem pótolható” – írta az emlékkönyvbe.



Szászfalvi László és Schmitt Pál (Fotó: Szabados Árpád)Hazánk legfőbb közjogi méltósága az új csurgói városi sportcsarnokba is ellátogatott, ahol Csurgó város NB I-es kézilabdázóival és edzőivel találkozott. Beszélgettek az eddigi mérkőzésekről, és az előttük álló küzdelmekről, miközben az ifjúsági csapat edzése zajlott. Elismeréssel szólt a sportcsarnok épületéről, az első osztályú kézilabdacsapatról. A klub nevében Erdélyi Péter ügyvezető igazgató egy névre szóló mezzel köszönte meg a megtisztelő látogatást. Schmitt Pál interjút adott a Csurgói Városi Televíziónak, melyben szívélyes üdvözletét küldte a csurgói polgároknak.

(Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság)