Nemzetiségi ügyekért felelős munkacsoport alakult csütörtökön Budapesten, a kormányzat kezdeményezésére a civilek bevonásával. A testület feladata lesz, hogy a jövőben jogszabályjavaslatokkal, szakpolitikai tanácsokkal segítse a kormányzat munkáját, és segítsen a kormány nemzetiségpolitikai koncepciójának előkészítésében.

Az albizottság az Emberi Jogi Munkacsoport keretén belül kezdte meg működését, az alakuló ülésen a kormányzati szereplők mellett roma, német, horvát helyi, illetve tudományos, művészeti és jogsegélyszolgálatot működtető szervezetek képviselői vettek részt.

Fotó: Horváth Ernő

A testület elnöke, Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára az ülésen azt kérte a megjelentektől, kövessék nyomon a nemzetiségi jogok gyakorlatba ültetését, és ha szükségesnek látják, tegyenek javaslatot azokkal kapcsolatban.

Elmondta, a kormányzat az év végéig kívánja elkészíteni a nemzetiségpolitikai stratégiáját, melynek fontosabb céljai között szerepel egyebek mellett az asszimiláció lassítása, valamint a nemzetiségi autonómia támogatása.

Az ülésen szóba került a megváltoztatott nemzetiségi választójog, a kedvezményes kvóta bevezetése, valamint az, hogy az adott nemzetiség megválasztására akkor kerülhet sor, ha a népszámlálási adatok is azt jelzik, hogy az adott közösség valóban jelen van a településen.

Fotó: Horváth Ernő

Erre utalva a helyettes államtitkár bejelentette, a Központi Statisztikai Hivatal március végére ígérte a népszavazási felmérés alapján a nemzetségi adatok megjelentetését, amelyekből kiderül, hol kerülhet sor nemzetiségi választásra 2014-ben.

A jogszabály szerint ha legalább harmincan azonos nemzetiségűnek vallják magukat, sor kerülhet a választásra. A jogalkotó szerint erre azért van szükség, hogy kiszűrjék az esetleges visszaéléseket.

A megbeszélésen szó esett még az önkormányzatok és a nemzetiségi önkormányzatok viszonyáról, miután többen is azt jelezték, vannak olyan települések, ahol nem kezelik egyenrangú önkormányzatként a nemzetiségiek önkormányzatait, és azokat "maguk alá gyűrve" még a költségvetésük meghatározásába is bele akarnak szólni.

Latorcai Csaba közölte, ha ilyen problémát tapasztalnak, akkor az érintetteknek a kormányhivatalokhoz kell fordulniuk. Jelezte azt is, nemrég körlevelet írtak a kormányhivataloknak a nemzetiségi törvény egységes értelmezése érdekében.

A nemzetiségi ügyekért felelős munkacsoport következő ülése április végén, május elején lesz.

(MTI)