Hétfő délután Szászfalvi László egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár is lerótta kegyeletét a vasárnap elhunyt volt államfőre, Mádl Ferencre emlékezve a Sándor-palotánál.

A volt államfő tiszteletére a megjelent mécsest gyújtott, valamint beírt abba az emlékkönyvbe, amelyet a részvétnyilvánítók üzenetének közvetítésére helyeztek ki az elhunyt köztársasági elnök fényképe mellé.

Szászfalvi László a következő üzenetet írta:
"Légy hű mindhalálig és néked adom az életnek koronáját! (Jel. 2,10)

Köszönjük Elnök Úr hűséges kitartását és kitartó hűségét a nemzet szolgálatában.

Őrizzük szellemi örökségét!

A gyászoló családnak Istenünk vigasztalását kérem és kívánom!

Budapest, 2011.05.30.   Szászfalvi László államtitkár"

Mádl Ferenc halála után gyászlobogókat tűztek ki a Köztársasági Elnöki Hivatal és az Országház épületére. A Sándor-palota budavári sikló felőli bejárata előtt a volt köztársasági elnök gyászkeretes fényképét kitették egy asztalra, mellette két gyertyát, a nemzeti lobogót és egy csokor virágot helyeztek el. A megemlékezés helyszínén katonák állnak díszőrséget."

(kormany.hu)