Latorcai Csaba, a KIM nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára is részt vett az „ 5 éves a Szépművészeti Múzeum Önkéntes Programja” című egész napos rendezvénysorozaton.

Ennek keretében kerekasztal-beszélgetéssel egybekötött sajtótájékoztatót tartottak Baán László főigazgatóval, akivel közösen értékelték az éves programot. Latorcai Csaba tájékoztatójában példaértékűnek nevezte a múzeum öt éve tartó önkéntes tevékenységét. Méltatta azt a kitartó munkát, amelynek eredményeként igazi összetartó közösség jött létre a Szépművészeti Múzeum közreműködésével.

A helyettes államtitkár beszélt az önkéntes munka terén szerzett személyes tapasztalatairól is, amely szerinte csak akkor lehet eredményes ha nem puszta fellángolás, hanem szívből vállalt kötelesség. Ezt követően a múzeum információs pultjában együtt fogadták és tájékoztatták az érkező látogatókat. Helyettes államtitkár úr ezután közreműködött a „Kezet Rá!” foglalkoztató programban, amelynek keretében ő mutatta be és adta kézbe az ókori egyiptomi amulettet és egyéb tárgyakat az érdeklődőknek.

(kormany.hu)