Szászfalvi László egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár a nemzetiségek védelmének erősítését hangsúlyozta a február 23-24-én megrendezett Kisebbségvédelem Európában - Tapasztalatok és kihívások című Nemzetközi Kisebbségügyi Konferencián Düsseldorfban.

Szászfalvi László február 23-án az esemény egyik megnyitójaként üdvözölte a konferencia szándékát és megrendezését, rámutatva, hogy a nemzetiségek védelmére különös hangsúlyt kell fektetni Európában, legyen szó a magyarországi nemzetiségekről, a határainkon kívül élő magyarokról vagy bármely más európai kisebbségről.

Az államtitkár köszöntőjében rámutatott hazánk új Alaptörvényének nemzetiségeket érintő részeire és részletesen ismertette az új, a nemzetiségek jogairól szóló törvényt. Kitért arra, hogy az új jogszabály - összhangban az Alaptörvénnyel - megerősíti az eddig jól bevált és jól működő nemzetiségi önkormányzati rendszert, és ezzel párhuzamosan támogatja a nemzetiségi civil szervezetek tevékenységét, illetve segíti a különböző nemzetiségi aktivitásokat. Utalt rá, hogy a magyar kormány mind az országos, területi és helyi önkormányzatok, mind pedig a civil szervezetek munkáját és kezdeményezéseit maximálisan támogatja a költségvetés lehetőségein belül.

Mindezzel nem kegyet gyakorolunk a nemzetiségek iránt, hanem alkotmányos jogaikat érvényesítjük, nemzetközi kötelezettség-vállalásainknak teszünk eleget, illetve ez nemzeti érdekünk és emberi kötelességünk is egyben – hívta fel a figyelmet Szászfalvi László.

Határozottan leszögezte azt is: a cél az, hogy a hazánkban élő nemzetiségek jól érezzék magukat, szülőföldjüknek és otthonuknak tekinthessék Magyarországot. Beszédének zárásaként ugyanezt kívánta az ország határain kívül élő magyar nemzetiségű közösségeknek is.

A kétnapos konferencia az Észak-Rajna-Vesztfáliai Parlament Német-Lengyel és Visegrádi Országok Képviselőcsoportja, a Németországi Magyar Szervezetek Szövetsége, a Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége és a Dél-Tiroli Népcsoportok Intézete közös szervezésében valósult meg.

(kormany.hu)