Az „Örökség-Kultúra” Oktatási E-könyvtár egy a 21. század kultúrájába illő kezdeményezés – jelentette ki Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára szerdán, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának rendezvényén.

A helyettes államtitkár Kisebbségek az információs társadalomban címmel tartott előadást, A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek kultúrája a közoktatásban, közművelődésben az „Örökség-Kultúra” Oktatási Elektronikus Könyvtár fejlesztése révén című értékelő-bemutató rendezvényen.

fotó: Pelsőczy Csaba

 

Latorcai Csaba elmondta: ahogy a nemzetiségek, úgy a többségi nemzet számára is lényeges, hogy láthatóvá váljanak a hazai kisebbségek, éppen ezért fontosak az e-könyvtárhoz hasonló kezdeményezések, amelyek nonprofit formában kifejezetten a kutatás, oktatás és kultúra területén segítik elő a kisebbségek elektronikus megjelenését és célzottan képesek az érdeklődőket elérni.

Az „Örökség-Kultúra” Oktatási E-Könyvtár a világon bármely internethasználó által elérhető teljes értékű elektronikus tájékozódási felület. A tömeges oktatási-ismeretterjesztő célú társadalmi használat a komplex tartalom egységes letöltésével válik lehetővé minden iskolában és közkönyvtárban, létrehozva ezáltal 5-6000 „E-fiókkönyvtárat”. A honlap a www.sulinet.hu/oroksegtar címen érhető el.

(kormany.hu)