Szerdán kétnapos hivatalos látogatásra Szatmár megyébe érkezett Szászfalvi László, a magyar kormány Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős államtitkára.

Szászfalvi látogatásának első napján, szerda kora délután Szatmárnémetiben a helyi közösség vezetőivel, Csehi Árpáddal, a Szatmár Megyei Tanács elnökével, Ilyés Gyulával, Szatmárnémeti polgármesterével, Kereskényi Gáborral, a megyeközpont alpolgármesterével és Pataki Csaba alprefektussal találkozott. A több, mint egy órás tárgyalás után megtartott sajtótájékoztatón Csehi elmondta, hogy az egyházakkal való kapcsolattartás mellett elsősorban a határon átnyúló pályázati lehetőségekről esett szó, főleg ami a turizmust illeti.

Szászfalvi örömének adott hangot, hogy a Csehivel és az Ilyéssel folytatott megbeszélések során sikerült feltérképezni a szatmári helyzetet. Elégedetten nyugtázta, hogy Szatmár megyében igen szoros a kapcsolat a helyhatóságok és a történelmi egyházak között, illetve, hogy az egyházak magas szintű oktatási, szociális és kulturális tevékenységet folytatnak.

Az államtitkár leszögezte, hogy a magyar kormány igyekszik minél szélesebb palettát bevonni az Európai Uniótól kapott támogatások felhasználásába. Kiemelte, hogy Szatmár megyében elsősorban a turisztikai potenciál az, amire építeni lehet. „Magyarország és Románia közös célja, hogy minél hatékonyabban használjuk ki az EU biztosította lehetőségeket". Elmondta továbbá, hogy a nyolc határ menti megyének (négy-négy mindkét országban) összesen 6,2 millió euró uniós pénz áll a rendelkezésére a különböző turisztikai pályázatok finanszírozására.

Szászfalvi elmondta továbbá, hogy a jövőben minden egyes, az anyaország határain kívül élő és tevékenykedő lelkipásztor megkapja a szórványtámogatást, ellentétben a korábbi évek gyakorlatával, amikor az csak bizonyos régiókban szolgálókat illetett meg.

Látogatása első napján az Esperesi Hivatalban találkozott Ft. Csűry István püspökkel, a Szatmári és Nagykárolyi egyházmegyék elnökségével. A több, mint egy órás tárgyalás során az egyházakkal való kapcsolattartás mellett elsősorban a határon átnyúló pályázati lehetőségekről esett szó, főleg ami a turizmust illeti. A több órás beszélgetés után megtekintette a Református Gimnázium tanári szobáját, a Láncos templomot és a Németi templom mellett épülőfélben lévő Rákóczi Központot.

A KDNP-s politikus szatmári látogatása második napján Csehi Árpád megyei tanácselnökkel, Ilyés Gyula szatmárnémeti polgármesterrel, Kereskényi Gábor alpolgármesterrel, Pataki Csaba alprefektussal, valamint az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács részéről Toró T. Tibor ügyvezető elnökkel, a szervezet partiumi elnökével, Zatykó Gyulával, illetve Veres-Kupán Enikő megyei elnökkel tárgyalt.

A találkozón részt vett Szilágyi Mátyás kolozsvári magyar főkonzul, valamint Nemes Csaba, az államtitkár szatmárnémeti születésű politikai főtanácsadója is. Konkrét elképzelésekről egyelőre nem számoltak be, annyit viszont elmondtak, hogy a pályázható összeg meghaladja a 6 millió eurót, a projektek leadási határideje pedig 2012. január 31. Szászfalvi László szerint a magyar kormány nagy hangsúlyt fektet a határon túl is a történelmi egyházak kulturális és közoktatási tevékenységének támogatására, mivel úgy vélik, az egyházi iskoláknak a jelenleginél hangsúlyosabb szerepet kellene kapniuk az oktatásban és a közösségépítésben.

Toró T. Tibor lapunk érdeklődésére elmondta, az EMNT két igen fontos – nem kifejezetten vallásturisztikai célú – beruházáshoz kérte egyrészt az államtitkár segítségét, másrészt pedig az RMDSZ-es vezetésű megyei önkormányzat közreműködését. Mint elmondta: Szászfalvi László és Csehi Árpád egyaránt pozitív választ adott felkérésükre.

Az egyik javaslatuk az Érmindszentre tervezett Ady-zarándokhelyre vonatkozott, melyre Tőkés László püspöksége idején a Királyhágómelléki Református Egyházkerület az első Orbán-kormánytól nyert 320 millió forintot, azonban a pénzből végül Nagyváradon épült egy létesítmény. A központ az egész kistérség számára fellendülést hozhatna, ugyanis az Ady-emlékhelyen kívül alkotótáborok és nagyobb rendezvények szervezésére alkalmas konferencia-központ, illetve termálfürdő is helyet kapna benne. A másik elképzelésük egy Kölcseyhez kötődő emlékhely létrehozására vonatkozott a Hymnus szerzőjének szülőfalujában, Sződemeteren.

(szatmar.ro, refszatmar.eu)