Az egyházak által létrehozott alapítványok számára mutatta be az új civil törvény szabályozási rendszerét Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára 2012. november 8-án, Pátyon.

Az Egyházi Alapítványok Konferenciáján, melyet a Pátyi Református Templomért Alapítvány szervezett, a helyettes államtitkár bemutatta az Emberi Erőforrás Támogatás Kezelő (EMET), mint a támogatások kiutalását kezelő háttérintézmény működését.

A helyettes államtitkár részletesen ismertette a 2013-ban érvénybe lépő, a szervezetek beszámolási kötelezettségeit érintő törvényi változásokat. Ezek szerint a közhasznúságra vonatkozó iratok beadása elektronikus formában történik és azokat informatikai rendszerben kell tárolni. A bíróság által hozott végzésekre és az eljárás során érkezett vagy keletkezett egyéb iratokra szintén ez vonatkozik. A beszámolót és közhasznúsági mellékletet az illetékes bíróság részére kell megküldeni.  Elektronikus beszámoló űrlapok a www.civil.kormany.hu oldalon lesznek elérhetők. A bíróság a beszámolót és közhasznúsági mellékletet az országos névjegyzékben közzéteszi.

Az SZJA-ról szóló törvény teszi lehetővé a magánszemélyeknek, hogy rendelkezzenek adójuk 1 %-áról a civil szervezetek és a törvényben nevesített intézmények javára. A felajánlás a kedvezményezett adószámának a rendelkező nyilatkozaton feltüntetésével és az adóhatóságnak való eljuttatásával tehető meg. Azok a közhasznú szervezetek, melyek nem veszik igénybe a kedvezményes működési időszakot, nem kell közszolgáltatási szerződést bemutatniuk. A rendelkezések felhasználásáról szóló közlemény benyújtási határideje 2013. május 31.

(Emberi Erőforrások Minisztériuma, Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság)