Az elmúlt egy évben paradigmaváltás történt a kormány, az egyházak és a civil szervezetek kapcsolatában, amelynek lényege a kölcsönös bizalmon és a folyamatos párbeszéden alapuló, a Kárpát-medencei közösségi célokat megvalósító együttműködés – mondta Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán Budapesten, a Protestáns Újságírók Szövetségének éves közgyűlésén.

Az egy éve hivatalba lépett kormány egyházpolitikájának fundamentumát három alapelvben jelölte meg az államtitkár. Ezek: az állam és az egyházak szétválasztása mellett most már a fő cél az együttműködés mélyítése és szélesítése a közjó érdekében; a kormány a közszolgálati feladatok egy részének egyházi átvállalása mellett alapvetően fontosnak tartja a magyar egyházak létét és a közösségeket megőrző, létesítő, erősítő szolgálatát; a kormány nem pusztán az egyházak materiális, intézményi építkezését támogatja, hanem szellemi, lelki, missziós szolgálatát, konkrét programokon keresztül is.

Szászfalvi László hangsúlyozta, ez a három alapelv paradigmaváltást jelent a kormány és az egyházak kapcsolatában. Az együttműködéshez természetesen megfelelő eszközök kellenek, ilyen a bizalom helyreállítása az állam és az egyházak között, a folyamatos dialógus, és nem csupán vezetői szinten, az egyházi oktatási és más intézmények működése előtt az elmúlt kormányzati ciklusban létesített akadályok eltávolítása, valamint az egyházi kárpótlási folyamat idei lezárása és a hosszú távú, stabil gazdasági alap megteremtése az egyházak közhasznú működéséhez.

Az egyházügyi államtitkár elmondta, 2011-ben a kormány öt új programot indít el és támogat költségvetési pénzeszközök felhasználásával: visszaállítja az egyházi rekonstrukciót támogató alapot, támogatja a kiemelt egyházi kulturális programokat, elindítja a templom és iskola, az egyházi szórvány, valamint a „testi és lelki kenyér” elnevezésű új programokat.

Szászfalvi László kiemelte, az idén még két fontos feladatot kell megoldani az egyházpolitikában: elfogadni az új egyházi törvényt és újragondolni az egyházfinanszírozást. Az egyházi törvény fő célja, hogy az új keretszabályozással a hiteles egyházi, vallási közösségek erősödjenek meg, és kerüljenek ki ebből a körből az egyéb célú szerveződések. „Ne bizniszegyházak kapják az egyházaknak szánt költségvetési támogatást” – hangsúlyozta az államtitkár.

Kérdésre válaszolva Szászfalvi László elmondta, a civil szervezetek állami támogatását törvényben szabályozzák újra még ebben az évben, ennek keretében átalakítják a Nemzeti Civil Alapprogramot. A kormány a „kizárólag papíron létező” szervezetekkel szemben a valós teljesítményt és előremutató törekvéseket felmutató civil csoportosulásokat kívánja felkarolni, erősíteni, és ebbe a körbe bevonja a határon túli magyar civil szervezetek közvetlen támogatását is. A kormány fontos partnernek tartja az egyházakhoz kötődő civil szervezeteket, az értékőrző és értékközvetítő szakmai műhelyeket is.

(kormany.hu)