Az eseményen részt vett Hölvényi György egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, aki az egyházakra háruló új adatokról beszélt.

Az államtitkár az MTI-nek telefonon elmondta, hogy a kereszténydemokrata európai parlamenti (EP) képviselők által létrehozott Robert Schuman Alapítvány 1991 óta fogad nagy számban fiatal politikusokat az unióhoz csatlakozó országokból, a volt ösztöndíjasok minden második évben sorra kerülő találkozóját idén az észt fővárosban rendezték.

Az eseményen mások mellett részt vett Jan Olbrycht lengyel politikus, az EP néppárti frakciójának alelnöke és Tunne Kelam észt EP-képviselő, az észt függetlenség kivívásában érdemeket szerzett politikus. A csütörtökön kezdődött rendezvényen - "egy kereszténydemokrata alapítványhoz híven" - ismét napirendre vették az egyházak szerepét az Európai Unióban - mondta el a magyar államtitkár.

Szombati előadásában Hölvényi György kiemelte, hogy "az EU-ban nincs, és nem is lehet a különböző felekezetekkel és vallásokkal kapcsolatban egységes politika. A Lisszaboni Szerződés ugyanakkor az EU történetében először hangsúlyozza, hogy az Európai Uniónak velük átlátható és rendszeres párbeszédet kell folytatnia" - mondta. "Ez egy nagy lehetőség arra, hogy az állam és az egyház kapcsolatát mindkét részről a 21. századi kihívásokhoz igazítsák" - tette hozzá, mindenekelőtt a munkanélküliség és a migráció gondjait, valamint a demográfiai helyzetet és a szociális ellátórendszer válságát sorolva e kihívások közé. Ebben új szemléletmóddal, széles konszenzuson alapuló megoldást érdemes találni - mondta. "Ismertettem a magyar alaptörvény és az egyházak közötti viszonyt, ami az állam és egyház szétválasztását alapfogalomként és tényként kezeli, de emellett nyitva hagyja a köz érdekében a különböző vallási közösségekkel való együttműködés lehetőségét" - fejtette ki. Hangsúlyozta, hogy ez a fajta megközelítés Európában teljesen újszerű és egyedülálló. Az államtitkár véleménye szerint "itt az államnak lehetősége nyílik arra, hogy az egyházak aktívabb társadalmi feladatvállalását a lehetőségekhez mérten támogassa."

Hölvényi György elmondta még, hogy szombaton Tallinnban találkozott a Munkácsi Mihály Kulturális Egyesület, az észtországi magyarok szervezetének tagjaival. Az egyesület tagjai a magyar kultúrintézettel közös szervezésben magyar nyelvű istentiszteleten vettek részt a tallinni Dómtemplomban.

(MTI)