Latorcai Csaba nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár február 23-án Békéscsabán mutatta be a Nemzeti Együttműködési Alap rendszerét a megyei civil szervezeteknek.

A több mint egy éves előkészítő munka után elfogadott és január 1-jén hatályba lépett új civil törvény értelmében létrejött a Nemzeti Együttműködési Alap, amely egy átláthatóbb és kisebb adminisztratív kötöttséget jelentő civil támogatási és pályázati rendszer megvalósulását segíti elő. Az Alap a civil szervezetek működését, a bevallott adományok után 5%-os kiegészítés biztosítását és a civil szférával kapcsolatos szakmai tevékenységek megvalósítását támogatja - fejtette ki előadásában a helyettes államtitkár.

Az Alap elvi, irányító és koordináló döntéseit a kilenc főből álló Tanács hozza meg, a pályázati kiírások elkészítését, a pályázatok elbírálását és a támogatott célok megvalósulásának szakmai ellenőrzését a szintén kilenctagú Kollégiumok végzik.

Latorcai Csaba felhívta a figyelmet arra, hogy az Alap testületeibe a civil szervezetek március 17-ig állíthatnak jelölteket, a testületi tagok megválasztása a mandátum ellenőrzését követően két lépésben, közvetlen elektori részvétel útján történik meg, melynek során a szavazás bármely kormányablakban lehetséges lesz március 19-25. között. Az első pályázati kiírások megjelenése a testületek megalakulását követően márciusban történik meg.

(kormany.hu)