Célunk, hogy a Kormány és az egyházak együttműködése sikeresen szolgálja az ország szellemi és lelki gyarapodását. Ennek fényében határozzuk meg egyházpolitikánkat - fogalmazott Szászfalvi László a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Civil Ökomenikus Fórumon, Tiszasülyön.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium  egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára emlékeztetett: a kormányváltáskor célunk nem volt kevesebb az egyházpolitikában, mint a teljes paradigmaváltás.

Szászfalvi László (fotó: Pelsőczy Csaba)

Ennek az új iránynak a lényegéről szólva Szászfalvi László kiemelte, hogy miközben egyértelmű és természetes az egyház és az állam alkotmányos különválasztása, nem felejtkezhetünk el a két intézmény együttműködéséről - és annak elősegítéséről, támogatásáról -, mely a közjó előmozdítását segíti.

A Kormány nem csak azért becsüli nagyra az egyházakat - nyomatékosította az államtitkár -, mert évszázadok óta működtetnek egy olyan intézményrendszert, ami közszolgálati funkciókat is ellát. Legalább ennyire fontos az is, hogy az egyházak közösségeket építenek és tartanak össze - mutatott rá. Ezért nem csupán a materiális építkezést kívánjuk támogatni - amellett, hogy az egyházi és állami intézményrendszert egyenrangúnak tekintjük -, hanem a lelki, szellemi missziós küldetést is - fűzte hozzá.

Szászfalvi László (fotó: Pelsőczy Csaba)

Mindezek megvalósításához bővítettük, és tovább is bővíteni fogjuk a támogatási eszközrendszerünket - mondta az államtitkár. Emlékeztetett: a rekonstrukciós támogatásokra 1,2 milliád forintot, az egyházi szórványprogramra 200 millió forintot, a testi-lelki programra - ami az egyházak szociális és karitatív tevékenységét támogatja - szintén 200 millió forintot fordít a Kormány.

A rendezvényen "A keresztény közössségek lehetőségei, feladatai" címmel tartott előadást Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára.

(kormany.hu)