Magyarország megújítása elképzelhetetlen a gazdaság szereplői mellett a civil szervezetek együttműködése nélkül - mondta Latorcai Csaba, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyette államtitkár ma a kormany.hu-nak adott interjújában.

A kormány szerdai ülésén elfogadta azt az előterjesztést, amely a civil szervezetek költségvetési támogatásainak áttekintését, az eljárások informatikai egységesítését valamint a civil szervezetek anyagi, illetve természetben elérhető támogatásainak felmérését tűzte ki célul. 2012-ben összességében 45 milliárd forint támogatásban részesültek a civil szervezetek, ezen felül pedig több száz millió forint EU-s pályázat állt rendelkezésükre.

A kormány nem csak aktív, hanem passzív eszközökkel is kívánja ösztönözni a civil szervezeteket, úgymint adókedvezmények, illetve a személyi jövedelemadó felajánlások társadalmi kampányának erősítésével. A kormányhatározat célja olyan áttekintés készítése, mely átfogó képet ad a civil szervezetek, valamint a Kormány számára, a különböző forrásokból nyújtott támogatásokról, azok mértékéről és tárgyáról.

A kapott adatok összehasonlító elemzésével lehetővé válik a támogatási programok szakmai összehangolása, a párhuzamos finanszírozások kiszűrése, illetőleg a leghatékonyabb eljárások fejlesztése, amelyek a civil szervezetek működésének megkönnyítését célozzák. Az adminisztratív terhek csökkentése - különösen az informatikai rendszerek fejlesztésével - mind civil, mind állami oldalon megtakarítást eredményez.

(Emberi Erőforrások Minisztériuma)