Az a feladatunk, hogy új lendületet adjunk a magyar–lengyel kapcsolatoknak, és ebben az egyházaknak nagyon fontos szerepük és küldetésük van – szögezte le szerdán Varsóban Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős államtitkára.

Lengyelországi hivatalos látogatása során az államtitkár szerdán Kazimierz Nycz bíborossal, varsói érsekkel tárgyalt. Az érseki rezidencián tartott közös sajtóértekezleten elmondta: jó hangulatú beszélgetést folytattak a Magyarországon folyó politikai-gazdasági-erkölcsi megújulásról. A megújulási folyamatot – hangsúlyozta – csak értékközpontú állam tudja véghez vinni, és ennek elengedhetetlen feltétele az egyházakkal való, bizalmi elven működő stratégiai partneri szövetség. A gazdasági, társadalmi és morális válságon csak akkor lehet úrrá lenni, ha sikerül ezt a lelki-szellemi megújulást megvalósítani – húzta alá.

Nycz érsek szerint a lengyel egyházban nagy reményekkel és figyelemmel követik azokat az intézkedéseket, amelyeket az új magyar kormány tesz már több mint egy éve. Olyan ügyekről van szó, amelyek az egyházhoz mindig is közel álltak: a családok, a kisebbségek, az egyház és az állam viszonya, a nevelés, az iskola és a kultúra. A jelenlegi magyar kormány politikája nagy remény Európa és Lengyelország számára is – hangsúlyozta –, mert aki képes megoldani a családpolitika, a demográfia kérdéseit, aki képes építeni az „állampolgári társadalmat” az állam decentralizálása, a nem kormányzati szervezetek, köztük az egyház támogatása és a velük való együttműködés révén, az az egyház megítélése szerint helyes úton jár.

Kazimierz Nycz, Szászfalvi László (fotó: Pozdrawiam.Foto - Dominik Różański)

A megbeszélésen különösen nagy figyelmet szenteltek az állam és egyház viszonyának, és beszéltek a határokon túli nemzeti kisebbségek problémáiról, amelyek mindkét országot érintik. Az MTI-nek nyilatkozva Szászfalvi elmondta: meglepően nagy érdeklődést tapasztal Lengyelországban a magyarországi változások, a magyar kormánypolitika iránt, mégpedig nemcsak a politikai elit, hanem az emberek sokasága, a civil szervezetek és különösképpen a katolikus egyház részéről. Fontosnak nevezte az Esterházy János boldoggá avatása ügyében tartott tárgyalásait: az anyai részről lengyel származású felvidéki politikus boldoggá avatási eljárását lengyel kezdeményezésre szeretnék elindítani.

Köszönetét fejezte ki Nycz érseknek az ügy támogatásáért. Szászfalvi László Varsóban megkoszorúzta Esterházy János szobrát és koszorút helyezett el a tavaly boldoggá avatott Jerzy Popieluszko, a Szolidaritás egykori varsói lelkészének sírjánál. Az államtitkár köszönetét tolmácsolta a lengyel katolikus egyháznak és a lengyel népnek, hogy ápolják a kommunizmus idején egy csehországi börtönben meghalt magyar politikus emlékét.

(MTI, fidesz.hu)