Budapest – Parlament, 2012.11.15.
Eminenciás Bíboros Úr! Tisztelt Miniszterelnök-helyettes Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Hölgyeim és Uraim!
Engedjék meg, hogy vendégünk, Christoph Schönborn bíboros úr szavaival köszöntsem Önöket, és nagy tisztelettel üdvözöljem körünkben Eminenciás bíboros urat. „Újra sürgetően áll előttünk Jézus parancsa: „Menjetek el…” Keljetek újra útra! Ne féljetek! Ne féljetek a szekularizált társadalomtól: a társadalom tele van az értelem és boldogság utáni vággyal és keresi ezeket.”
Bíboros úr szavai bátorítanak, és párbeszédre ösztönöznek.
Ezek a mondatok itt Magyarországon hangoztak el. Küldetésről szólnak ezek a szavak. Igen, mindnyájunknak, küldetésünk van. Arra is gondolnunk kell, hogy sokan közülünk ebben az országban egy ezer éves örökség jegyében végzik munkájukat, egy kétezer éves küldetést képviselnek közösségük érdekében. Megtisztelő, hogy ma ismét személyesen, ezúttal egy közös konferencián üdvözölhetem Bíboros urat, amelyen megvitathatjuk a keresztény közélet kibontakozásának lehetőségét egy szekularizált Európa nyújtotta keretek között.
Eminenciás Bíboros Úr! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Mára az az érzésünk, hogy a vezető európai politikusok nagy része elveszítette a hitét abban, ami a második világháború utáni Európát naggyá tette. A feltörekvő nemzetek valahogy bátrabban vállalják szellemi identitásukat, vallásukat, kultúrájukat, Európa a politikai korrektség fenntartása érdekében azonban gyakran lemond arról az erőről, amelyet a keresztény kultúra világa jelent. A szeretet civilizációja azonban, amelynek felépítése véleményem szerint a cél, nem építhető fel ezeken, a passzivitásból táplálkozó alapokon.
Mit jelent, mit jelenthet a keresztény politika ma, a 21. század szekularizált Európájában?
Kereső emberekként a válaszok megtalálásában több forrásra is támaszkodhatunk. Mindenekelőtt a Bibliára és a gazdag teológiai, egyháztörténeti hagyományra. De hivatkozhatunk a pápai enciklikákra, vagy a protestantizmus szociáletikai megfontolásaira.
Röviden öt dolgot szeretnék ezzel kapcsolatban kiemelni:
1. Elsőként jelenti a közjóért végzett szolgálatot, úgy, ahogy arról például a Caritas is Veritate enciklika 7. pontja beszél: „A közjó akarása és az érte való munkálkodás az igazságosság és a szeretet követelménye.”
2. Másodszor, a keresztény politika a szegények melletti elköteleződést jelenti. Krisztus radikális ön-identifikációja a szegényekkel kötelez bennünket erre! A gazdasági válság kérdéseinek a vizsgálatakor ékesen szembesülünk ezzel a feladattal, kihívással.
3. Harmadszor, a keresztény politika a perszonalizmus eszméjére építő politika! Ennek szép és gazdag hagyománya van mind a katolicizmuson, mind pedig a protestantizmuson belül. Nagyjából a teológiai érvelés is azonos alapokra mutat.
4. Negyedszer, a mi politikánk a közösségépítés politikája is kell, hogy legyen!
Ezzel kapcsolatban kérem, engedjenek meg egy személyes kitérőt, elsősorban Schönborn bíboros úr számára.
Mi egy olyan volt kommunista országban nőttünk fel, ahol csak illegalitásban, fél-illegalitásban lehetett megélni a hitet. Ebben a közegben a hit felvállalása nem egy esetben a hatalommal szembeni lázadás egyik módja volt. Itt és most csak egyetlen dologra utalnék ezzel kapcsolatban: a diktatúra körülményei egyértelművé tetté azt, hogy ki tartozik a közösséghez, adott esetben az egyházi közösségez, és ki nem.
A rendszerváltás után azonban mindez megváltozott. Messze nem a diktatúrát „sírom” vissza, hanem egy rendkívül fontos dologra hívom fel a figyelmet: a rendszerváltást követően, az új helyzetben a közösségeink szétestek, miközben más, új közösségek jöhettek létre. Mindenki a hit megélésének egyéni útját keresi. Mindez ráadásul nem csak a vallási közösségeink esetében igaz, hanem társadalmi szinten is. A kommunizmus atomizált társadalmát a rendszerváltás utáni liberalizmus individualizmusa tovább rombolta.
Ez utóbbinak a hatását a nyugati világban mindenütt érezni lehet. A közösségépítés hiánya, az együttműködés hiánya az egész szekularizált nyugatot meghatározza.
Eminenciás Bíboros Úr! Tisztelt Konferencia!
5. Ötödikként kell, hogy beszéljünk a média szerepéről is.
A modern politika és a tágabb értelemben vett közélet világa a média által közvetített valóság. Schönborn bíboros úr kiváló gyakorlati példákat mutat meg számunkra ahhoz, hogy miként lehet élni a modern média nyújtotta lehetőségekkel. Bíboros úr számos tekintetben törekedett arra, hogy a médián keresztül is tanúsítsa az egyház jelenlétét a legfontosabb társadalmi vitákban. „Kérdezd a Bíborost” címmel saját videócsatornát nyitott az interneten, ezzel új utakat nyitott az egyház számára is a „social media” világában. Látnunk kell, hogy mindez milyen bátor lépés volt: nyilvánvalóan a legérzékenyebb és legmegosztóbb témák megvitatását teszi lehetővé hiteles és mindenki által követhető, kommentálható, megosztható formában. Vegyünk példát erről a nyitottságról!
Mindezek alapján – bár azt ígértem, hogy csak öt dolgot említek –, Schönborn bíboros úr azt mutatja, hogy a keresztény politika a párbeszéd politikája is. Azé a politikáé és magatartásé, amit a bíboros úr eddigi életműve jelképez a számunkra. Azé a politikáé, amely fontosnak tartja a másik ember véleményének is a meghallgatását, megértését, és adott esetben a másik ember ügyéért való kiállást mások előtt.
Tisztelt Bíboros Úr! Isten hozta köztünk. Köszönjük, hogy elfogadta a felkérést az előadás megtartására.
(Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság)
