Június 2-án a Keresztény-Zsidó-Iszlám Párbeszéd Konferencián, Gödöllőn Szászfalvi László államtitkár mondott megnyitó beszédet.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Konferencia! Kedves Testvéreim! 

A mai napon a soros magyar EU elnökség hatodik, befejező hónapjába léptünk. E hat hónap alatt sok minden történt, amelynek mind az európai integrációban, mind pedig magyar nemzetünk életében jelentősége van. Most nem tisztem az elmúlt öt hónapnak az értékelése, mindazonáltal beszédes tény, hogy – a magyar soros EU elnökséggel szoros összefüggésben – két olyan európai konferenciát terveztünk, amelyek megítélésük szerint szorosan összefüggenek az európai integrációval és azon belül hazánk és nemzetünk sorskérdéseivel.

Az egyik konferenciánk a vallási turizmussal foglalkozott közel egy hónappal ezelőtt. A keresztyén spiritualitás részét képező találkozásoknak, zarándoklatoknak, csereprogramoknak és az ezekből származó spirituális, kulturális és intellektuális élményeknek az eszmecseréjével telt. A mai napon pedig – immáron a keresztyén körből az ábrahámi körbe lépve – arról folytatunk kétnapos tanácskozást, hogy az európai gyökereket meghatározó keresztyén, zsidó és iszlám értékek hogyan járulhatnak hozzá akár külön-külön, de különösen is egymással folytatott trialógusban a békés, igazságos és reményteljes európai élet megvalósulásához és fejlődéséhez. Ezzel a célkitűzéssel gyakorlatilag az európai integráció immáron hat évtizedes ambíciójához csatlakozunk. Hiszem, hogy e konferencia a maga közvetlen és közvetett módján a magyar soros EU elnökség gyümölcsöt termő, áldást hozó eseményei közé lép.

A vallásszabadság, a vallások társadalmi szerepvállalása és a Lisszaboni Szerződés

A vallásszabadság az egyik legalapvetőbb európai érték, amely egyben lakmusz papírja az emberi jogok színvonalának egy adott területen. Ahol vallásszabadság van, ott nagy valószínűséggel érvényesülnek az emberi jogok további elemei is. Az európaiságnak tehát nem csak értéke, hanem mércéje is a lelkiismereti- és vallásszabadság, amelyet az Unió tagállamai nyilvánvalóan alkotmányukban biztosítanak. Az Unió Alkotmányának nevezett Lisszaboni Szerződés pedig az európai vallásoknak, egyházaknak és ideológiáknak az európai intézményekhez való viszonyukkal kapcsolatban tesz egy dupla-gesztus értékű megállapítást.

A Szerződés – a szubszidiaritás jegyében – az állam és az egyház kapcsolatát a tagállamok hatáskörében utalja. A gesztus természetesen nem ebben van, hanem a következő két megállapításban. Közismert megállapítása e cikkelynek az, hogy az európai egyházak és vallási közösségek társadalmi jelentőségének elismerése okán az Európai Parlament, az Európai Tanács és az Európai Bizottság nyitott, átlátható és rendszeres dialógust folytat az európai egyházakkal és vallási közösségekkel. Véleményem szerint a felajánlott dialógus gesztusát megelőzően nagyon fontos annak előzetes indoklása, nevezetesen, hogy elismeri, hogy a vallási közösségek jelentős társadalmi hozzájárulást nyújtanak Európa életéhez bizonyára spirituális, kulturális és szociális téren egyaránt. Ennek csak következménye a felajánlott párbeszéd. A vallási közösségek szolgálatának ez az elismerése úgy gondolom nem csak örömmel, hanem felelősséggel is eltölti az érintett közösségeket. A felelősségből pedig az következik, hogy megvizsgálja, hogy akár országosan, akár regionálisan, akár össz-európai vagy globális relációban hogyan tud ennek a minősítésnek leginkább megfelelni. Más szóval ez a megállapítás társadalmi szerepvállalásra ösztönzi az európai egyházakat és vallási közösségeket.

Úgy gondolom, hogy a mai konferenciánkra is úgy tekinthetünk, mint ami ebből az ösztönzésből is táplálkozik. A trialógusban résztvevő három világvallás nyilván a maga sajátos partikuláris területein is szolgálhatja az európai nemzetek életét. Ugyanakkor azt is el kell ismernünk, hogy a XXI. század mobilizációs és kommunikációs valóságában szinte elképzelhetetlen, hogy ezek a világvallások úgy tudják szolgálni a maguk szűkebb vagy tágabb társadalmát, hogy közben nincsenek beszélő viszonyban vagy éppen ellenséges viszonyban vannak egymással. Ez a konferencia a beszélő viszony lehetőségének, szükségességének, sőt elkerülhetetlenségének a gondolatában született és zajlik. A vallási dezintegrációban ellentmondásos terv kontinentális integrációról beszélni. Pozitíve fogalmazva e három világvallás tisztes beszélő viszonya az európai integrációt segíti elő az élet különböző területein. A konferencia tehát nem öncélú, hanem az a távlati célja, hogy a mai és a holnapi beszélgetésekből e három világvallás Európát szolgáló, folyamatos trialógusa erősödjön meg, vegyen új lendületet. 

Integráció és migráció

Európa születésének bölcsőjénél – bár nem egyforma arányban – e három világvallás spirituális bábáskodása vitathatatlan tény. Európa történelmében e három világvallás ugyanakkor sokféleképpen volt jelen. Olykor talán primér módon is egymásnak feszülve, de legtöbbször e világvallásokkal nemtelen politikai és gazdasági egymásnak feszülő szándékok és erők címkézték önmagukat. Ezek mérlegelésére és megítélésére nem vállalkozom. Ez a történészek feladata a tényfeltárás terén és a felelős vezetők feladata a tanulságok terén.

Az azonban tény, hogy a XXI. század világában, a globális faluvá zsugorodott világunkban, Európa sem élhet bezárt kapukkal. Azoknak a tömegeknek a kizárása, amelyek vallási/ideológiai, társadalmi vagy gazdasági igazságtalanságok miatt kényszerültek menekülni is a társadalmi igazságtalanságok egyik formája.

Nem kétséges, hogy Európának vannak olyan közös értékei, amelyek egyként értékei a zsidó-keresztyén hagyománynak és az iszlámnak is. És nem kétséges az sem, hogy ezeket a közös értékeket kölcsönösen kell alkalmazniuk egymásra. Úgy gondolom, hogy mindhárom vallás képviselői egyetértenek abban, hogy nem szolgáltathatnak igazoló példákat azoknak a vádaknak, amelyek szerint a vallási érzés és a vallásgyakorlat az emberi együttélésben újra és újra szükségszerűen konfliktusokat és szenvedéseket szül.

A XXI. században, a keserű népvándorlás új korszakában, a parttalan liberalizmus és szekularizáció arroganciájában, nem könnyű az együttélés, nem könnyű az igazságos társadalom megteremtése. De hiszem, hogy e három vallási közösség helyi és európai párbeszéde, vagy ha lehet ennél több, a felelős együttműködése azt igazolhatja, hogy a társadalmi és gazdasági igazságosság megteremtéséért folytatott közös fáradozással e vallások és hívei nem a probléma, hanem a megoldás oldalán állnak. Az európai felekezeti arányok változtak az évszázadok, sőt az utóbbi évtizedek során is. A vallások együttélésében statikus klisék már nem mértékadóak. A szekularizáció és a vallási pluralizmus által meghatározott Európában a vallások dinamikus párbeszéde és együttműködése az, ami mind az egyén lelki békéjét, mind a társadalom általános tisztességét elő tudja segíteni. Hiszem, hogy ez a konferencia ebből a feladatból is betölt valamennyit.

Összegzés

A mai nap jeles nap a keresztyén világ számára. Olyan, amit egyébként sok keresztyén sem vesz már figyelembe. Teológiailag azonban éppen olyan súlyú, mint a megtestesülésnek, tehát a Karácsonynak, vagy a feltámadásnak, tehát a Húsvétnak, vagy a Szentlélek kitöltetésének, tehát a Pünkösdnek a napja. Ez a nap Krisztus Urunk mennybemenetelének napja. A Karácsonnyal együtt ez a nap hirdeti, hogy Ábrahám Istene nem hagyja sem magára, sem pedig kárhozatba veszni a teremtett világot. Mindhárom vallás hiszi az isteni jelenlétet, az elhivatottságot és a küldetésbe bocsáttatást. Hiszem, hogy e néhány napban nem csak a Magyar Kormány a meghívója e konferenciának, hanem a mindenható Isten hív bennünket egybe, hogy a megbékélést, az összetartozást és egy békés, igazságos és reményteljes Európát építsünk. Isten hozta mindannyiukat.

(kormany.hu)