A szocializációnak párhuzamosan kell a rezidensképzéssel együtt járnia – fogalmazott Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter, Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkárral, valamint a szakma képviselőivel tartott, a rezidensek mindennapi életét, boldogulását érintő konzultáció-sorozat első állomásán.
A Kormány 2011. május 31-i ülésén megtárgyalta a Semmelweis Tervben meghatározott egészségügyi struktúra-átalakítással járó szakmai koncepcióról szóló előterjesztést, valamint elfogadta az annak végrehajtását szolgáló kormányhatározat tervezetét.
A mentés szakmai színvonalának emelése, valamint a betegbiztonság fokozása érdekében módosult a mentésről szóló rendelet, amely a Magyar Közlöny június 28-i számában jelent meg.
Az Országgyűlés tegnap elfogadta az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló előterjesztést. A módosításokkal az egészségügyi ágazati törvényekben foglalt szabályozás pontosabb és korszerűbb lesz - különösen a népegészségügy, az egészségügyi ügyelet, az egészségbiztosítás területén.
A NEFMI Egészségügyért Felelős Államtitkárságának kezdeményezésére 2011-től július 1-je, a Semmelweis-nap, munkaszüneti nap az egészségügyi dolgozók és egészségügyben dolgozók számára.
Aktuális kamarai ügyekről és a Semmelweis Terv részleteiről egyeztetett szerdán az egészségügyi vezetés a szakmai kamarák képviselőivel. A felek a sarkalatos pontokban egyetértettek, a következő találkozóra júlisban kerülhet sor.
A balesetek és sérülések az európai lakosság körében a halálokok között a harmadik helyen szerepelnek. Az Európai Unió országaiban az úgynevezett külső okokra visszavezethető balesetek évente mintegy 250 ezer emberéletet követelnek, 1,6 millió személy szenved tartós fogyatékosságot eredményező sérülést. A június 16-17-én, Gödöllőn megrendezett 3. Európai Balesetmegelőzési Konferencia felhívta a tagállamok figyelmét a baleset és sérülés-megelőzést célzó nemzeti politikák jelentőségére.
Nem felel meg a valóságnak az a sajtóhír, miszerint a kormány arra kötelezné az orvosokat, hogy a rendelési idejük legfeljebb 60 százalékát az aktív dolgozók soron kívüli vizsgálatára kell fenntartaniuk, továbbá, hogy „a szakrendelési idő 60 százalékában maradjon üres az előjegyzési napló” a táppénzen lévők soron kívüli ellátása érdekében.
A fenntartható, modern egészségügyi rendszerek kialakítása, a lelki egészség megteremtésének fontossága, az innováció az orvostechnikai eszközök ágazatában, valamint a gyermekkori védőoltások kérdése szerepelt középpontban a Foglalkoztatási, Szociálpolitikai, Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Tanács (EPSCO) ülésén, Luxemburgban, június 6-án.
Magyarország a soros EU elnökség keretében adott otthont 2011. május 30-31. között a „Tegyünk a megelőzésért!” című népegészségügyi konferenciának, amelynek középpontjában az európai uniós tagállamok táplálkozással, fizikai aktivitással és dohányzással kapcsolatos megelőzési programjai álltak.