Nem egyszerűen a bérekről, hanem egy emberierőforrás-stratégia kidolgozásáról kezdődött egyeztetés csütörtökön az egészségügyi ágazat vezetői és a szakma között – mondta Szócska Miklós államtitkár sajtótájékoztatóján, Budapesten.
A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület kezdeményezésére és koordinációjával államigazgatási szervezetek, valamint országos szövetségek fogtak össze és indítottak március 6-án kommunikációs kampányt az interneten forgalmazott, bizonytalan forrásból származó gyógyszerek keresletének visszaszorítása érdekében. A kezdeményezéshez az EMMI Egészségügyért Felelős Államtitkársága készséggel csatlakozott. Közlemény.
Döntés született arról, hogy a 2012. évi átvétel után kizárólagos állami tulajdonba került, de még gazdasági társasági formában működő kórházak a jövőben költségvetési intézményként működjenek tovább. Az erről szóló törvényjavaslat benyújtásra került az Országgyűléshez. Közlemény.
Gyermekeink egészségének megőrzése a kormány egyik kiemelt programja. Ennek megfelelően az EMMI Egészségügyért Felelős Államtitkársága átfogó gyermek-egészségügyi koncepciót dolgoz ki a közeljövőben, mellyel kapcsolatban a mai napon tartották az első konzultációt. Közlemény.
A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló törvény alapján az egészségügyi szakellátást nyújtó, érvényes finanszírozási szerződéssel rendelkező egészségügyi szolgáltató negyedévente, a tárgyidőszakot követő 30 napon belül köteles adatokat szolgáltatni az Országos Egészségbiztosítási Pénztár részére, melyeket az OEP a beérkezést követő 15 napon belül továbbít az egészségügyért felelős miniszternek. Közlemény.
Az EMMI Egészségügyért Felelős Államtitkársága a jövőben is folytatja az egészségügyben dolgozók béremelését. Az ágazatban 2002 óta nem történt központi fizetésemelés. Március hetedikén kezdődnek a szakmával az idei bértárgyalások, amelyek keretében az egészségügyi ágazati vezetés célzottan oda fog figyelni azokra, akik kimaradtak vagy csekélyebb mértékben részesültek a tavalyi bérfejlesztésből. Közlemény.
„Legfrissebb felmérések szerint a felnőtt lakosság csaknem 90%-a véli úgy, hogy jó intézkedés volt a zárt légterű közforgalmú helyeken a dohányzás korlátozása” – mondta el Szócska Miklós, az EMMI egészségügyért felelős államtitkára. Az eredményekről és a napokban megvalósuló akcióellenőrzés tapasztalatairól közös sajtótájékoztatón számolt be az államtitkár, valamint Szabó Enikő, az OTH helyettes országos tisztifőorvosa és Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója a Keleti Pályaudvaron. Közlemény.
Március hetedikén kezdődnek a szakmával az idei bértárgyalások, amelyek keretében az EMMI Egészségügyért Felelős Államtitkársága célzottan oda fog figyelni azokra, akik kimaradtak, vagy arányaiban nem megfelelően részesültek a tavalyi bérfejlesztésből - jelentette be Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár a Magyar Ápolók Napján tartott ünnepségen. Közlemény.
Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár nyitotta meg az országgyűlés irodaházában azt a fotókiállítást, mely a szervadományozás fontosságára kívánja felhívni a figyelmet.
Tíz-tíz magyarországi és határon túli háziorvos vehette át csütörtökön az Év Praxisa a Kárpát-medencében pályázat díjait Budapesten.