A para-metil-4-metilaminorex került tiltólistára, amely összefüggésbe hozható az idén június közepén bekövetkezett tragédiákkal, mely során három fiatal vesztette életét a szer fogyasztásának következtében. Közlemény.
Tízmilliárd forint európai uniós fejlesztési forrást kap összességében tíz térségi onkológiai centrum - jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár pénteken Budapesten.
A Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) által kiírt első nyílt beszerzési eljárásának köszönhetően – 11 hatóanyag tekintetében – a nagykereskedelmi árhoz képest közel 1,5 milliárd forint árelőnnyel tudják a kórházak a gyógyszereket beszerezni a jövőben. Emellett az eddigi beszerzések legelőnyösebb árához képest is közel 200 millió forintos megtakarítás valósul meg ezen gyógyszereknél.
Egészségügyi alapellátás-fejlesztési modellprogram indul a svájci-magyar együttműködési program keretében. A 3,7 milliárd forint összegű támogatás célja négy magyarországi hátrányos helyzetű kistérség alapellátásának átalakítása és bővítése.
Az EMMI Egészségügyért Felelős Államtitkárságának kezdeményezésére 2011. óta július elseje – Semmelweis Ignác születésének napja – munkaszüneti nap az egészségügyi dolgozók és az egészségügyben dolgozók számára, így ezen a napon a munkaszüneti napoknak megfelelően működik a betegellátás az egészségügyi intézményekben.
Az egészségtudatosság erősítését, a betegellátó-rendszer hatékonyabbá tételét és az egészségügyi dolgozók motivációjának fontosságát emelte ki Szócska Miklós az egészségügyi szakdolgozók 44. országos kongresszusának csütörtöki megnyitóján Egerben.
Az ország különböző pontjain 58 egészségfejlesztési iroda kezdi meg működését. A helybeliek egészségével foglalkozó irodák megszervezik az adott közösségek egészségfejlesztési programjait is - jelentette be Szócska Miklós államtitkár csütörtökön, Budapesten.
Elfogadta a parlament az újabb egészségügyi salátatörvényt, mely egyebek mellett megteremti az ágazatban folytatódó béremelés alapját, valamint a patikaalap és az országos implantátum regiszter létrehozásának, a gyermekápolási táppénz kiterjesztésének, továbbá a még gazdasági társaságként működő fekvőbeteg ellátó intézmények állami kezelésbe vételének a biztosítékát is.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nem vette el a beteg gyermekektől az emelt összegű családi pótlékot. Közlemény.
Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár ma délelőtt hivatalában fogadta Dr. Chen Xiaohong kínai egészségügyi miniszterhelyettest, aki szakértői küldöttség élén érkezett Magyarországra. Közlemény.