Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) 11 milliárd forint uniós fejlesztési forráshoz jutott, amelyből új mentőállomásokat építenek, gépkocsikat vásárolnak, és jut belőle épületek korszerűsítésére, műszerek beszerzésére, oktatásra is.

A mentőszolgálat fennállásának 65. évfordulója alkalmából rendezett ünnepség előtti sajtótájékoztatón Gyöngyösi Péternek, az OMSZ fejlesztésekért felelős igazgatójának ismertetése szerint ebből a pénzből öt területen tud fejleszteni a szervezet.

Mint mondta, első körben felmérték azokat a "fehér foltokat", ahova nem minden esetben ér ki a riasztástól számított 15 percen belül a mentőautó, ezért huszonkét településen új mentőállomás építésébe kezdenek. Ezeket a mentőállomásokat felszerelve adják át, és 44 gépkocsi teljesít majd szolgálatot. Hozzátette: a mentőszolgálat kétszáz új mentőautót és huszonkét mentőorvosi kocsit is vásárol az uniós pénzből.

A fejlesztési igazgató beszámolt arról, hogy hatvan mentőállomás felújítására, korszerűsítésére is lehetőség nyíltik a pénzügyi forrásból. Jellemzően nyílászárókat cserélnek, fűtést korszerűsítenek ezeken az állomásokon, de lesz, ahol napkollektort helyeznek el.

Fotó: Pelsőczy Csaba

Gyöngyösi Péter elmondta még, hogy a fejlesztési pénzből orvostechnikai eszközöket vesznek, továbbá oktatási célokat szolgáló beruházásokat is terveznek.

Burány Béla megbízott főigazgató a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, az a cél, hogy a fejlesztésekkel továbbra is professzionális szervezetként működjön az OMSZ.

Mint mondta, hatvanöt évvel ezelőtt korszerű, egységes elvek mentén szerveződő mentőszolgálat jött létre, amely magas színvonalon végezte munkáját.

"Piros kabátban, de szürke eminenciásként teszik a dolgukat" - jellemezte bajtársait a megbízott főigazgató.

Cserháti Péter egészségügyért felelős helyettes államtitkár köszöntőjében elmondta, hogy a tárca az elmúlt években is több milliárd forinttal próbálta segíteni a mentőszolgálatot. Mint mondta, a mentők nincsenek könnyű helyzetben, hiszen struktúraátalakulás közben kellett, kell helytállniuk.

Az ünnepségen első ízben adták át a Novák János-díjat, amelyet Mike Balázs neurológus vehetett át.

A díjat a magyar orvoslás nagy alakjának, Novák János professzornak az emlékére a Magyar Oxyológiai Társaság alapította. Novák János nemcsak az égésbetegek gyógyításában volt sok fiatal egészségügyi dolgozó példaképe, hanem szakmájának tudományos szintű elismeréséért is sokat tett. Több száz közlemény, cikk, tanulmány és számos szakkönyv szerzője, 1981-ben avatták az orvostudomány doktorává.

Az Országos Mentőszolgálat 1948. május 10-én alakult meg, szervezeti elődei a Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület, valamint a Városok és Vármegyék Önkéntes Mentő Egyesülete voltak. Jelenleg az OMSZ-nek 231 mentőállomása és hét légimentő bázisa van országszerte, és mintegy hétezren dolgoznak a szervezetnél.

(MTI)