Sikeresnek értékelte a szűrés éjszakája programot az egészségügyért felelős államtitkár, hozzátéve, hogy a szervezett szűrések tovább folytatódnak.

Szócska Miklós szerdai budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a térítésmentes mammográfiai vizsgálatra 45-65 év közötti nőket hívtak meg, és a 6250 kiértesített közül 1837 jelent meg április 25-én, a szűrés éjszakáján. A mammográfiai szűrés mellett kínált egyéb vizsgálatokon is több mint kilencezren vettek részt. Az államtitkár beszámolt arról is, hogy azoknak a nőknek sikerült a figyelmét felhívni, akik a legrégebben voltak ilyen vizsgálaton. Hozzátette: az a cél, hogy az emlőrákvizsgálatokon megjelentek számát tíz százalékkal emeljék, ehhez még 35 ilyen nap kell.

A szervezett emlőszűrési programok tovább folytatódnak országszerte: májusban Baranyában, júniusban Tolnában lesz hasonló rendezvény, és a nyár folyamán számos lehetőség lesz részt venni különböző más vizsgálatokon is. Lesz nyári egészségtábor, július 25-én indul a szűrőbusz a Velencei-tótól, és eljut a Balatonhoz is, így több helyszínen lesz lehetőség népegészségügyi vizsgálatok elvégzésére. A busz augusztus 20-án a fővárosba érkezik, és négy napig a Kopaszi-gáton várja a szűrésre jelentkezőket - ismertette az államtitkár.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy május 25-éig értékelik az behívó rendszert, és elkezdik a vizsgálati eredmények összegyűjtését is. Elkészült a munka törvénykönyvének azon módosítása, amely lehetővé teszi majd, hogy munkaidőben is el lehessen menni szűrésekre, és ezt a változtatást az új parlamenthez "az első lehetséges pillanatban" be fogják nyújtani - közölte Szócska Miklós.

Kovács Attila helyettes országos tiszti főorvos szerint is sikeres volt a szűrés éjszakája. A szűrési rendszer kulcskérdése az, hogy mennyien mennek el a különböző vizsgálatokra, ezért ezt a lehetőséget közel kell vinni az emberekhez - mondta.

Léder László, az Országos Egészségfejlesztési Intézet főigazgatója úgy fogalmazott, nincs az a gazdag ország, amely az életmódproblémákból adódó bajokat kezelni tudja, meg kell teremteni az öngondoskodás kultúráját. "Kényszeríteni nem lehet senkit" erre, de fontos, hogy a szűrési kultúra is beépüljön az egészségtudatos életmódba - tette hozzá. Magyarországon az emlőrák a nők körében a második leggyakoribb halálok, évente 7300-7500 új tumort diagnosztizálnak, és a betegségbe több mint kétezren halnak bele. Magyarországon minden tizenegyedik nő mellében kialakul rosszindulatú daganat.

Az országos átlag azt mutatja, hogy a szervezett emlővizsgálatokra az érintett korú nők fele sem megy el, miközben az időben felfedezett mellrákos esetek nyolcvan százaléka gyógyítható. A teljes program a www.egeszseg.hu oldalon olvasható.

(MTI)