Háromszázmilliárd forint értékű egészségügyi fejlesztés van folyamatban az ország különböző pontjain - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára szerdán Berettyóújfaluban.

A Gróf Tisza István Kórház új műtéti blokkját és központi laboratóriumát magába foglaló épület átadása után Szócska Miklós elmondta, ebből 49 milliárdot integrációra, illetve funkcióváltásra, 10 milliárdot az onkológiai centrumok fejlesztésére fordítanak. Lényegesnek nevezte, hogy az ellátás hatékony rendszerben, modern körülmények között történjen, és az is fontos - mint fogalmazott -, hogy az orvosok, szakdolgozók megfelelő munkakörülmények között dolgozhassanak, mint tehetik azt a most befejeződött berettyóújfalui beruházás eredményeként.

Vitányi István (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője utalt arra, hogy a 85 éves kórházat története során mindvégig a folyamatos fejlesztés jellemezte, bármilyen rendszer, vagy vezetés volt is hatalmon. Örömmel nyugtázta, hogy már a CT-berendezés (computer-tomográf) is megérkezett a kórházba, és már csak az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) befogadása hiányzik az üzembe helyezéshez. Ezzel kapcsolatban Szócska Miklós bejelentette: lesz OEP-finanszírozott CT Berettyóújfaluba, ehhez ő minden támogatást megad. Ugyanakkor a CT-hez kapcsolódó betegutak kapcsán fontosnak nevezte, hogy mindenki hozzájusson a betegellátáshoz, ugyanakkor elkerüljék a fölösleges kórházba kerülést, például szűrésekkel és betegség-megelőző lépésekkel.

Szócska Miklós Berettyóújfaluban is megerősítette: az egészségügyi dolgozók szeptemberben már a megemelt bért kapják, s jövőre folytatódik a béremelési program. Az MTI érdeklődésére megjegyezte: a szeptemberi - januártól visszamenőleges - béremelés 95 ezer embert érint. A diplomás ápolók bérnövekményét 40 ezer forintig egészítik ki, a szakorvosok bére havi 40 ezer, a szakorvosjelölteké 10 ezerrel, az intézeti gyógyszerészeké 44 ezerrel, egyéb diplomás dolgozóké havi 10 ezer forinttal emelkedik.

A berettyóújfalui kórház beruházási költségeinek kilencven százalékát, 2,2 milliárd forintot európai uniós támogatásból finanszírozták - hangzott el az átadáson.

Az új központi technológiai tömbben műtő, intenzív ellátás, sterilizáló, diagnosztikai laboratórium, illetve a kórházi belső gyógyszertár kapott helyet. Jelentős mértékű a műszerfejlesztés is a technológiai tömbben elhelyezett egységekben, illetve a központi diagnosztika részét képező radiológián és patológián. Mindennek eredményeképpen rövidülnek a kórházon belüli betegutak. A steril eszközök rövid úton történő biztonságos szállítása révén költséghatékonyabb gazdálkodás alakul ki.

Az emberi erőforrások ésszerű kihasználása az eredményes betegellátást és korszerű kórházüzem kialakulását biztosítja - mondta Imre László, a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) főigazgató-helyettese, hozzátéve, hogy a magyarországi egészségügyi rendszer 75 százaléka - benne a berettyóújfalui kórház - a GYEMSZI fenntartásában működik.

(MTI/kormany.hu)