Mintegy ötmilliárd forintból fejlesztik a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórházat: 2,6 milliárd forint jut orvosi gépek és műszerek vásárlásáre, a fennmaradó részből pedig az épületet korszerűsítik, alakítják át.

Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár a kórház keddi, eszközátadási ünnepségén az MTI-nek azt mondta: az idei bérfejlesztés után dolgoznak azon, hogy jövőre folytatódhasson a béremelés az egészségügyben, de ennek forrását még meg kell teremteni. Hozzátette, az idei béremelésnek reális alapja van: nem hitel, hanem a népegészségügyi termékadó, valamint az alkohol és a dohánytermékek jövedéki adójának emelése.

A 4,7 milliárdos, 4,3 milliárd forint európai uniós forrással megvalósuló fejlesztést Rácz Jenő, a kórház főigazgatója mutatta be. Tájékoztatása szerint a központi technológiai tömb modernizációja során fejlesztik a központi műtőblokkot, a központi diagnosztika és a tömbhöz kapcsolódó aktív osztályok struktúráját, a központi sterilizálót pedig úgy helyezik át, hogy az közvetlenül kapcsolódjon a központi műtőhöz.

A betegutak optimalizálódásával, az ellátás biztonságának javulásával új központi betegirányító rendszert alakítanak ki, a szakmailag összetartozó osztályokat integrálják, egy épülettömbbe helyezik - tette hozzá.

Fotó: Botár Gergely

Az épület átalakítását több mint nyolcezer négyzetméteren a közbeszerzési eljárás után optimális esetben június végén kezdik el és egy év alatt fejezik be. A pályázathoz műszerek és informatikai rendszer beszerzése is kapcsolódik, 2,6 milliárd forintból - tájékoztatott a főigazgató. Az elmúlt hetekben három csomag eszközeinek leszállítását már megkezdték a nyertes pályázók, így a műtői csomagból - amelynek értéke csaknem egymilliárd forint és hét, teljesen új műtő felszerelését teszi lehetővé - egyebek mellett megérkezett két komplett laparoszkópiás torony.

Fotó: Botár Gergely

Az 566 millió forint összértékű intenzívcsomagból az úgynevezett 0. ütemben, amelynek során az átépítéstől független eszközöket szerzik be, beérkezik két endoszkópos torony, három transzport- és két nagyteljesítményű lélegeztetőgép, továbbá egy speciális gerinchordágy is - ismertette Rácz Jenő. A mintegy kilencvenmillió forint értékű ultrahangcsomag keretében a kórház ultrahang-diagnosztikai gépparkja hét - világszínvonalú - készülékből álló flottával bővül, amely már meg is érkezett a Csolnoky Ferenc Kórházba - jelentette be a főigazgató.

Az első gépeket kedden ünnepélyes keretek között adták át a kórházban.

(MTI)