Nyár végére közel 50 új esetkocsival és akár 100 új mentőkocsival korszerűsödhet az Országos Mentőszolgálat gépkocsiparkja az Egészségügyért Felelős Államtitkárság intézkedéseinek köszönhetően.
2010 végén az Államtitkárság a tárca fejezeti kezelésű előirányzataiból nem csak a már bejelentett 330 millióra, hanem újabb 520 millió forintra kötött szerződést a mentőszolgálattal, ahol már ki is írták a gépkocsik beszerzésére vonatkozó közbeszerzési eljárást. 2011-ben ugyanakkor az említett 850 millió forint mellett újabb 1,75 milliárd forintot fordíthat az OMSZ többek között új mentőautók beszerzésére, ez legkevesebb 100 új mentőautó vásárlását teszi lehetővé.
Mindezek mellett a „Sürgősségi ellátás fejlesztése – mentés, légimentés” uniós pályázata keretében mentőállomások építésén és felújításán, életmentő eszközök beszerzésén túl újabb 200 mentőgépkocsi megvásárlására nyílik lehetőség. Ezen lépések felszámolják azt a súlyos, már-már a működőképességet veszélyeztető hátrányt, melyet az előző évek indokolt fejlesztéseinek elmaradása okozott. Mint ismeretes, ezen időszakban a mentőautó beszerzések évről évre kiszámíthatatlanul, tervezhetetlenül, az igényekhez nem alkalmazkodva, ad hoc forrásfelhasználások alapján történtek. 2008 óta egyetlen új mentőautó sem állt szolgálatba, miközben a járműpark öregedése és káresemények miatt a használható gépkocsik száma folyamatosan csökkent.
A 2011. évi költségvetés számai alapján a mentőkocsik vásárlására felhasználható kereten felül több mint 2 milliárd forinttal növekszik az OMSZ működésére fordítható pénz. Ez a többletforrás nem csupán a folyamatos feladatellátás biztonságát teremti meg, hanem lehetőséget ad egyes felújítások, fejlesztések elvégzésére is.