Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nem vette el a beteg gyermekektől az emelt összegű családi pótlékot. Közlemény.

A pótlékra – hasonlóan a korábbi szabályozáshoz – továbbra is a gyermekek mindennapi életében napi problémát okozó, a gyermek és a család számára komoly betegségterhet jelentő betegség és fogyatékosság biztosít jogot.

Az EMMI Egészségügyért Felelős Államtitkársága a szabályozás orvosszakmai részének módosítását az egészségügyi Szakmai Kollégium illetékes tagozatai és számos szakértő bevonásával tette meg. Így egyértelműen és a betegségteher szempontjából méltányosan került pontosításra a magasabb összegű családi pótlékra jogosító betegségek és fogyatékosságok korábbi, helyenként pontatlan felsorolása (Betegségek Nemzetközi Osztályozása szerint), biztosítva ezzel azt, hogy az orvosok az ország minden pontján egyformán alkalmazzák a rendeletet. Emellett a pótlékra jogosító igazolást – amelyet több más eljárásban is felhasználhatnak – az érintettek, az új szabályozásnak köszönhetően három példányban kapják, így az igazolás kiállítása miatti ismételt szakorvosi megjelenéstől is tehermentesülnek a családok.

A szakorvosok munkájukat a szakmai irányelvek alapján gyakorolják, így állítják fel a diagnózist, vagy adnak véleményt a betegség súlyosságával kapcsolatban (pl. súlyos vesebetegség, súlyos hypertonia, súlyos asztma). Ezen túlmenően a súlyos asztmára vonatkozóan a Szakmai Kollégium illetékes szakemberei a pontos tájékoztatás érdekében módszertani ajánlást készítettek, amely a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) honlapján elérhető: https://kollegium.gyemszi.hu/site/index.html

Kiemelten hangsúlyozzuk, hogy a szociális rászorultság alapján igénybe vehető támogatásokat, kedvezményeket – az alapösszegű családi pótlékot, az utazási kedvezményt, a közgyógyellátást, a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményt, a három vagy többgyermekesek számára biztosított további kedvezményeket – nem érinti a szabályozásváltozás.

Az államtitkárság kiemeltem fontosnak tartja az emelt családi pótlékra jogosító megbetegedések kapcsán a széleskörű társadalmi párbeszédet, hogy a rendszer méltányosan, átláthatóan es ellenőrizhetően működjön és a jogosultak számára egyszerűen hozzáférhető legyen.

(EMMI, Egészségügyért Felelős Államtitkárság)