Elhelyezték szerdán a Semmelweis Egyetem (SE) központi betegellátó épületének alapkövét Budapesten, a VIII. kerületben. A Korányi-projekt nevű beruházás során egy húszezer négyzetméteres, hétszintes épület építése kezdődik el.

Az építkezést és eszközbeszerzést is magában foglaló 12 milliárd forintos, java részben európai uniós forrásból megvalósuló beruházással a tervek szerint jövő nyárra végeznek. Szél Ágoston rektor köszöntőjében úgy fogalmazott, a beruházás hiányt pótol, elmaradása károkat okozott volna.

látványterv (forrás: SOTE)Szócska Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára úgy vélte, az építkezéssel és a vele járó fejlesztéssel az egyetem egyfajta dél-pesti sürgősségi központtá válhat, amely az újragondolt egészségügyi ellátásban az elkövetkező negyedszázadra kijelöli az SE helyét.

A több mint hatmilliárd forintból felépülő új épületben radiológia, központi laboratórium, az országban egyedülálló intenzív osztály, száztíz ágyas traumatológia, valamint ortopédiai osztály is helyet kap. Új szolgáltatási egységként létrejön egy kiemelt sürgősségi központ és egy modern fizioterápiás részleg, az épület tetején pedig helikopterleszállót építenek ki. Az új központi épületet a szomszédos klinikákkal belső folyosóhálózat köti majd össze.

látványterv (forrás: SOTE)Az építési beruházás keretében 2,5 milliárd forint értékben szereznek be eszközöket és fejlesztenek műszereket. Létrejön a teljesen digitalizált radiológia, jelentős előrelépés lesz az automatizált központi laboratórium, valamint a teljesen új felszerelésű 47 ágyas központi intenzív osztály is.

A beruházás - amely a VIII. kerületi Szigony utca, Üllői út, Korányi Sándor és Apáthy István utca által határolt területen valósul meg - vállalkozási szerződését a Swietelsky Magyarország Kft. és a Hőszer-Trade Kft. nyerte el konzorciumban.

(MTI/kormany.hu)