Jövő év közepéig a kor technikai színvonalának megfelelő informatikai alapú mentésirányítási rendszert vezetnek be az Országos Mentőszolgálatnál (OMSZ). A 2,5 milliárd forintos fejlesztés egyik célja, hogy a mentők tizenöt percen belüli helyszínre érkezésének aránya kilencven százalék fölé emelkedjen.

Szócska Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón a fejlesztés további céljai közé sorolta, hogy csökkentsék a sürgősségi ellátáshoz való hozzáférés jelenlegi egyenlőtlenségeit, valamint a mentésben dolgozók korszerű eszközökkel dolgozzanak. A fejlesztésnek köszönhetően az erőforrásokat jobban be lehet majd osztani - jegyezte meg.

Burány Béla, az OMSZ megbízott főigazgatója közölte, az Európai Unió által támogatott projektet egy év alatt meg kell valósítani.
Elmondta, hogy a fejlesztésnek köszönhetően a mentésirányítási központok 21. századivá válnak, a mentőautókban terminálok működnek majd, amelyek biztosítani fogják a késedelem nélküli információátadást.

Fotó: Árvai Károly

A jelenleg alkalmazott mentésirányítási környezet elsősorban papír alapú munkavégzésére épül. A mentésirányítási rendszer fejlesztése során olyan informatikai környezetet alakítanak ki, amely biztosítja, hogy a segélyhívás után a telefonálótól megszerzett információ azonnal a kivonuló mentőcsapat rendelkezésére álljon.

A mentésirányító központban a rendszer térképen jeleníti majd meg a helyszínt és az elérhető ellátóegységeket, továbbá javaslatot tesz a legközelebbi, valamint "szükséges kompetenciájú", riasztható mentőegységre, amely a képernyőről kiválasztható és indítható.

Fotó: Árvai Károly

A mentésirányítási rendszer informatikai alapokra helyezésével az ellátási adatok a célintézmény számára is elérhetők lesznek, az egészségügyi adatbázis egyszerűen kutathatóvá és lekérdezhetővé válik. A fejlesztéssel egy időben csökken a mentésirányítási helyszínek száma: a jelenlegi 26 helyett 20 aktív irányítóközpontot plusz egy vészhelyzeti tartalékot alakítanak ki.

(MTI)