Megkezdődtek az egyeztetések az egészségügyi ágazatban dolgozók javaslatairól, a területet érintő eddigi kormányzati intézkedésekről és a tervekről a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (MMSZ EDDSZ) vezetője és a kormány képviselője között. A tárgyalásokról csütörtökön számoltak be Budapesten.

Beneda Attila egészségügyért felelős helyettes államtitkár a sajtótájékoztatón kiemelte a 2011-ben indult bérrendezést, amely az elmúlt két évben is folytatódott. Támogatták az EDDSZ-nek azt a korábbi kérését is, amely az országos képzési jegyzék módosításával negyven szakközépiskolákban teszi lehetővé a szakdolgozói képzés újraindítását, így biztosítva az elvándorlásból, illetve a munkakörből egyéb okokból kikerült dolgozó utánpótlását. Az eddigi intézkedések közül az államtitkár kiemelte a szakorvosképzésben elindított ösztöndíjprogramot, valamint azt, hogy mind a szakdolgozók, mind az orvosok kötelező továbbképzései közül egy ingyenes.

Cser Ágnes, az MMSZ EDDSZ elnöke üdvözölte, hogy "négy szoclib kormány" után a mostani kormány hajlandó érdemben tárgyalni a szakszervezettel. Kiemelte, üdvözölte és jó lépésnek tartotta az egészségügyi intézmények állami kézbe vételét, mert így azok a munkavállalók is részesülhettek a béremelésben immár közalkalmazottként, akik korábban gazdasági társasági formában működő kórházban dolgoztak.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly

Sajnálatosnak nevezte ugyanakkor, hogy a béremelésből kimaradtak a kórházakban gazdasági, műszaki és technikai területen dolgozók, akik nélkül ellehetetlenül egy intézmény működése. Jelezte, a szociális ágazatban az ilyen munkakörben dolgozók is részesültek bérpótlékban, ezért indítványozták, hogy mérlegelje a kormány a szóban forgó területen dolgozók bérének emelését. Kezdeményezték továbbá a szociális ágazatban dolgozó, de egészségügyi végzettségű munkavállaló is kapjon bérpótlékot.

A védőnők állami alkalmazásának lehetősége is szóba került a tárgyalásokon, és kérték a kormányt, találjon módot arra, hogy a védőnőknek járó béremelés valóban eljusson az érintettekhez. Cser Ágnes szerint a nemzeti védőnői szolgálat létrehozása ennek egyik eszköze lehet.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly

Cser Ágnes szerint az elmúlt évek bérfejlesztése még mindig elmarad a kívánatos mértéktől, ezért szeretnének egy ütemes, kormányoktól független bérfelzárkóztatási programot.

A szakszervezet részéről a tárgyalásokon felvetődött az is, hogy a kormány mérlegelhetné a szakdolgozók kamarai tagdíjának átvállalását, hiszen "minden munkavállalónak az a néhány száz forint is" nagyon sokat jelent - fogalmazott Cser Ágnes.

Beneda Attila erre reagálva úgy fogalmazott, megvizsgálják a szakszervezet felvetését, de jelenleg nincs napirenden a kamarai törvény módosítása, és kialakult kormányzati vélemény sincs a kérdésben.

A szakszervezet által felvetett javaslatokról a következő hetekben egyeztetnek.

(MTI)