Emberi Erőforrások Minisztériuma

Balog Zoltán

emberi erőforrások minisztere

Találatok száma:

Hírek

Balog Zoltán köszöntője az ÁGOTA Alapítvány rendezvényén

Emberi Erőforrások Minisztériuma, 2014. április 3. 21:33

Kiemeltük méltatlan státuszukból a nevelőszülőket, így már nyugdíjra jogosult jogviszonyban vannak. A jövőben a szociális szakmának is lesz presztízse, és mivel az egyház a legnagyobb szövetségesünk, arra is törekszünk, hogy minél nagyobb legyen a szerepvállalásuk. A gyereknek családban a helye. Éppen ezért azt szeretnénk elérni, hogy család azoknak is jusson, akiknek eddig nem adatott meg - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a szegedi Szent Ágota alapítvány évértékelő munkamegbeszélésén 2014. április 3-án.

Balog Zoltán nyitotta meg az MNG Derkovits-kiállítását

Emberi Erőforrások Minisztériuma, 2014. április 3. 14:29

Derkovits Gyula életművét szeretné újraértelmezni a Magyar Nemzeti Galéria DERKOVITS. A művész és kora című, április 3-án megnyílt kiállítása, amely 199 Derkovits-művön és kortársainak festményein, fotóin, grafikáin keresztül tekinti át, illetve helyezi kontextusba a két világháború közötti korszak egyik legjelentősebb magyar festőjének munkásságát. A tárlatot Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nyitotta meg.

Balog Zoltán adta át a Borsod megyei kórház Csillagpont épületét

Emberi Erőforrások Minisztériuma, 2014. április 2. 19:34

Mintegy 11 milliárd forintból felépült a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Csillagpont épülete, amelyet az emberi erőforrások minisztere adott át szerdán Miskolcon.

Károli-program indul Göncön és Vizsolyban

Emberi Erőforrások Minisztériuma, 2014. április 2. 18:08

A bibliafordító Károli Gáspárra emlékeznek szűkebb hazájában, Abaújban azzal a programmal, amelynek keretében egyedi kormánydöntés alapján megújítják a gönci és a vizsolyi templomot, múzeumot és konferenciaközpontot létesítenek.

Ifjúsági szállást adott át Kömlődön Balog Zoltán

Emberi Erőforrások Minisztériuma, 2014. április 1. 19:39

Harmincnégy fiatal elhelyezésére szolgáló ifjúsági szálláshelyet adott át Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter a Komárom-Esztergom megyei Kömlődön kedden.

A kórházi kapacitás egyharmada megújult

Emberi Erőforrások Minisztériuma, 2014. április 1. 14:09

A 2010-től 2014-ig terjedő kormányzati ciklusban Magyarország kórházi kapacitásának egyharmada megújult – jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere április 1-jén a Kecskeméti Gyógyintézeti Központ átadásán.

Gyűjteményes kiállítás nyílt Koszta József festményeiből Hódmezővásárhelyen

Emberi Erőforrások Minisztériuma, 2014. március 30. 15:22

A világnak akkor tudjuk bemutatni értékeinket, ha tudjuk, mi a miénk - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Koszta József festőművész gyűjteményes kiállításának megnyitóján a hódmezővásárhelyi Tornyai-múzeumban március 30-án.

Balog Zoltán az ENSZ újraválasztott kisebbségügyi szakértőjével tárgyalt

Emberi Erőforrások Minisztériuma, 2014. március 28. 17:21

Balog Zoltán ma hivatalában fogadta dr. Izsák Ritát, aki az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa március 27-i határozata értelmében újabb három éven át, 2017-ig vezeti a tanács Kisebbségi Fórumát. Közlemény.

Balog Zoltán oktatási, tudományos és kulturális megállapodást írt alá a bosnyák civil ügyekért felelős miniszterrel

Emberi Erőforrások Minisztériuma, 2014. március 28. 16:28

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Sredoje Nović bosnyák civil ügyekért felelős miniszter oktatási, tudományos és kulturális megállapodást írt alá 2014. március 28-án, Budapesten.

Magyar-szlovák oktatásügyi megbeszélés a kisebbségi nyelvű oktatásról

Emberi Erőforrások Minisztériuma, 2014. március 27. 19:11

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a magyar kormány nevében azt kéri, hogy Szlovákia plusztámogatással, illetve lehetőséget adva a csökkentett létszámra teremtsen olyan helyzetet, hogy a magyar nyelvű iskolákat ne kelljen bezárni az oktatási reform keretében.