Egészségügy, Szociális, ijfúsági- és családügyek, Oktatás, Kultúra, Sport, Egyházi, nemzetiségi és civil ügy, Társadalmi felzárkózás ügye
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Magyarország Miniszterelnöke megbízásából rektori megbízási okiratokat, Magyarország Köztársasági Elnöke megbízásából egyetemi tanári kinevezésről szóló okiratokat adott át Budapesten, 2013. január 22-én. Közlemény.
Megállapodást írt alá a pedagógus-szakszervezetek sztrájkbizottságával a kormány nevében Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és a tárca oktatási államtitkársága nevében Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár kedden Budapesten.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szerint a köznevelés és a felsőoktatás változásainak célja, hogy minőségi és versenyképes oktatást alakítsanak ki.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kétoldalú találkozón vett részt Erik Ullenhag svéd integrációs miniszterrel a Holokauszt Emlékközpontban 2013. január 17-én, Budapesten.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a mai napon hivatalában fogadta Guy Rydert, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (International Labour Organization, ILO) főigazgatóját. Az egyeztetésen a fiatalok munkaerőpiaci helyzetéről, valamint foglalkoztatáspolitikáról tárgyaltak.
Tízmillió-ötszázezer forint odaítéléséről döntött Balog Zoltán miniszter a külhoni magyar írók és irodalmárok szépirodalmi, műfordítói vagy kritikai munkájának támogatására. Közlemény.
Komoly változás, egyfajta kultúraváltás előtt áll a köznevelés rendszere - hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere szerdán Budapesten, az újonnan kinevezett tankerületi igazgatók munkaértekezletén.
Összefogásra van szükség a gyermekbántalmazások súlyosságára való figyelemfelkeltésben, mert ez komoly társadalompolitikai kérdés - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter szombaton Budapesten.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi minisztérium parlamenti államtitkára is előadást tartott a „Keresztény politika a szekularizált Európában” című konferencián. Az esemény vendége volt Christoph Schönborn bíboros és bécsi érsek, akit ma tüntetett ki Orbán Viktor kormányfő a Magyar Érdemrend nagykeresztjével.
Hetvennégy, a köztársasági elnök által újonnan kinevezett egyetemi tanár vette át kinevezési okiratát Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől 2012. október 19-én, Budapesten. Közlemény.