Egészségügy, Szociális, ijfúsági- és családügyek, Oktatás, Kultúra, Sport, Egyházi, nemzetiségi és civil ügy, Társadalmi felzárkózás ügye
Bérpótlékot kapnak a szociális, a gyermekvédelmi és gyermekjóléti ágazatban dolgozók. A kormány elkezdi a szociális életpályamodell kidolgozását is, amelynek része a béremelés – jelentette be az emberi erőforrások minisztere szombaton Sopronban.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere az önkormányzati adósságok állami átvállalásáról tartott sajtótájékoztatót Fejér is jobban teljesíthet címmel.
Állandó emlékkiállítás nyílt csütörtökön Mindszenty József bíboros, hercegprímás szülőházában a Vas megyei Csehimindszenten. A tárlatot Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója nyitotta meg.
Az államnak mint a nemzeti és emberi szolidaritás legfőbb szerveződésének és letéteményesének garantálnia kell az emberi jogokat - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Szabadságjogok Magyarországon ma című konferencián kedden Budapesten.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere ma hivatalában fogadta Priyo Budi Santoso indonéz képviselőházi alelnököt. A találkozón a magyar miniszter bejelentette, hogy Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogram keretében a magyar kormány 50 ösztöndíjat ajánl fel indonéz hallgatók számára. A tárgyaláson a felek kölcsönösen megerősítették az oktatás területén történő további együttműködési szándékukat is.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a mai napon a következő évekre szóló, oktatási és kulturális területen kötött megállapodásokat írt alá macedón partnereivel Szkopjéban. A tárcavezető a miniszterelnöki delegáció tagjaként vett részt az egynapos macedóniai látogatáson. Közlemény.
Orbán Viktor miniszterelnök szerint a Balkán nem probléma, hanem lehetőség az Európai Uniónak, mégpedig arra, hogy megnövelje súlyát és gazdasági erejét.
Az emberi erőforrások minisztere azt kérte, az Országgyűlés oktatási és tudományos bizottsága támogassa a kormánynak azt a szándékát, hogy a kötelező óvodáztatás ne 2015 szeptemberében, hanem már jövő ősztől életbe léphessen.
Az állam felelőssége, hogy a fiatalok munkavállalása előtt álló minden akadályt lebontson és ösztönözze a fiatalok munkavállalását – mondta az emberi erőforrások minisztere kedden Budapesten, a Fiatalok munkanélkülisége Európában című nemzetközi konferencián.
Kortárs vetített képek című kiállítással hétfő este megnyílt a budapesti Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ. A megnyitón Balog Zoltán kiemelte: a kormány 2013-ban 155 millió, jövőre 198 millió forinttal támogatja az intézmény működését.