Emberi Erőforrások Minisztériuma, 2013. július 19.
Jogszabálytervezet
Véleményezési határidő: 2013. július 23.
Véleményezési cím: gyogyszerv@emmi.gov.hu
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, 2013. július 18.
Előterjesztés: 2013. évi … törvény a gondnokoltak és az előzetes jognyilatkozatok nyilvántartásáról
Törvényben rögzítik a gondnokoltak és az előzetes jognyilatkozatok nyilvántartásának szabályait az új Ptk.-hoz kapcsolódóan
2014. március 15-én hatályba lép az új Ptk. (a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény) és össztársadalmi érdek, hogy ez zökkenőmentesen, a jogrendszer koherenciájának megőrzése mellett történjen meg. A gondnokoltak és az előzetes jognyilatkozatok nyilvántartásáról szóló törvénytervezet ennek érdekében tartalmazza a gondnokoltak nyilvántartásával összefüggő szabályokat és az új Ptk. által bevezetett előzetes jognyilatkozatok nyilvántartására vonatkozó normákat. Felhívjuk a figyelmet, hogy jelen előterjesztés tervezet, amelynek tartalma módosulhat, ezért ez ebben a formájában nem tekinthető a kormány álláspontjának.
A jogszabálytervezet kimondja, hogy akit a bíróság cselekvőképességében teljesen vagy részlegesen korlátoz, annak adatait bejegyzik a gondnokoltak nyilvántartásába, így például bejegyzik a gondnokság cselekvőképességet korlátozó részleges vagy teljes jellegét, a részlegesen korlátozó ítéletben meghatározott ügycsoportot, vagy ügycsoportokat, valamint a gondnokság alá helyezés felülvizsgálatának kötelező időpontját. A gondnokoltak nyilvántartásába a bíróságok jegyzik be az adatokat, a nyilvántartás működtetéséről pedig az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke gondoskodik és a nyilvántartásból történő adatszolgáltatás tekintetében is az OBH elnöke jár el.
Az előzetes jognyilatkozatok nyilvántartását a tervezet szerint szintén az OBH elnöke fogja működtetni. Az előzetes jognyilatkozatban az új Ptk. szerint a nagykorú cselekvőképes személy cselekvőképességének jövőbeli korlátozása esetére közokiratban, ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratban vagy a gyámhatóság előtt személyesen rendelkezhet egyes személyi és vagyoni viszonyaira vonatkozóan, amelyet be kell jegyezni az előzetes jognyilatkozatok nyilvántartásába. Az előzetes jognyilatkozat hatálybalépéséről a bíróság a cselekvőképesség korlátozásáról szóló ítéletében rendelkezik, ugyanis ekkor rendeli el annak egészének vagy egy részének alkalmazását, amelyet szintén be kell jegyezni az előzetes jognyilatkozatok nyilvántartásába. Tekintettel arra, hogy az új Ptk. új jogintézményként vezeti be az előzetes jognyilatkozat tételét, valamint, hogy az előzetes jognyilatkozat hatályosulása szorosan kapcsolódik a cselekvőképesség korlátozásához elengedhetetlen ezen két nyilvántartás összehangolt szabályozása; ezt valósítja meg a tervezet.
Az észrevételeket a 2013. július 31-ig várjuk a mikfo@kim.gov.hu címen.”
Emberi Erőforrások Minisztériuma, 2013. július 17.
Jogszabálytervezet
Véleményezési határidő: 2013. július 24.
Véleményezési cím: anna.laura.budavari@emmi.gov.hu
Vidékfejlesztési Minisztérium, 2013. július 17.
mértékéről, valamint az igazgatási szolgáltatási díj fizetésének szabályairól szóló 63/2012. (VII.2.) VM rendelet módosításáról
Szakasz: közigazgatási egyeztetés
Véleményezési határidő: 2013. július 23.
Az észrevételeket a jogifo@vm.gov.hu címre várjuk.
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, 2013. július 15.
Az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló 1992. évi XXXII. törvény 7. § (1) bekezdésében előírt, a havi életjáradék kiszámításához szükséges alapösszeg nagyságának 2013. évi meghatározásáról szóló kormány-előterjesztés tervezete.
Emelkedik az életüktől és szabadságuktól politikai okból megfosztottak életjáradéka
Az életjáradék értékének megőrzése érdekében 2013. január 1-ig visszamenőlegesen 5,2%-kal emelkedik az életüktől és szabadságuktól politikai okból megfosztottak kárpótlása. Így az életjáradék összege 82.074 Ft-ról 86.342 Ft-ra emelkedik az erről szóló kormányrendelet módosításának tervezete szerint. Felhívjuk a figyelmet, hogy jelen előterjesztés tervezet, amelynek tartalma módosulhat, ezért ez ebben a formájában nem tekinthető a kormány álláspontjának.
Az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottakról szóló 1992. évi törvény alapján kárpótlás illeti meg a törvényben meghatározott esetekben azokat a személyeket, illetőleg hozzátartozóikat, akiket 1939. március 11. és 1989. október 23. között az életüktől vagy szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak. A kárpótlásra jogosultat - választásától függően - havi életjáradék vagy kárpótlási jegy formájában megállapított kárpótlás illeti meg. Amennyiben a jogosult a havi életjáradék mellett döntött, az alapösszeget jogszabály szerint a kormány határozza meg az állami költségvetésről szóló törvényben megállapított előirányzat alapján.
A tervezet a havi életjáradékra jogosult személy részére fizetendő juttatás 2013. évre vonatkozó 5,2 %-os emelésének végrehajtását tartalmazza az életjáradék értékének megőrzése érdekében. Eszerint az emelt összeget visszamenőleges hatállyal 2013. január 1-jétől számítva folyósítják és hivatalból eljárva, vagyis kérelem nélkül folyamatosan fizeti ki.
Az észrevételeket 2013. július 16-ig az iszfo@kim.gov.hu e-mail címre várjuk.