Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium - Jogszabálytervezetek
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, 2011. július 29.
Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa 29 ajánlásáról szóló előterjesztés
Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Emberi Jogi Tanácsa Egyetemes Időszakos Felülvizsgálat Munkacsoportja 2011. május 11-i ülésén a szokásos négyévenkénti tagállami felülvizsgálat keretében Magyarország vonatkozásában 29 ajánlást fogalmazott meg. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium előkészítette a szükséges jogszabálytervezetet az ajánlásokról való döntésről. A tervezetet a kormány még nem tárgyalta meg, ezért nem tekinthető a kormány álláspontjának, az jelenleg a közigazgatási egyeztetés folyamatában van.
Az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) Közgyűlése 2006. március 15-én 60/251 számú határozatával fogadta el az Egyetemes Időszakos Felülvizsgálat (UPR) intézményét, melynek során minden ENSZ-tagállam négyévente egyszer beszámol, milyen intézkedéseket tett az emberi jogok helyzetének javítása érdekében, és miként teljesítette emberi jogi kötelezettségeit.
Magyarország felülvizsgálatára az Emberi Jogi Tanács UPR Munkacsoportjának 11. ülésszakán, Genfben, 2011. május 11-én került sor. A meghallgatás során a tagállamok ajánlásokat fogalmaztak meg Magyarország számára, melyek álláspontjuk szerint az ország emberi jogi kötelezettségei teljesítését javítanák.
A tagállamok ajánlásaiból 113 Magyarország elfogadott, 6 ajánlást elutasított és 29 ajánlásról úgy nyilatkozott, hogy azok elfogadásáról vagy visszautasításáról 2011. szeptember 23-án az Emberi Jogi Tanács következő ülésszakán fog számot adni. Az elfogadott ajánlások teljesítéséről Magyarország soron következő vizsgálata keretében kell majd az ENSZ tagállamokat tájékoztatni.
A 29 ajánlásból a Minisztérium teljes mértékben elfogadhatónak tartja a következő ajánlásokat:
- elfogadás alatt álló nemzetközi emberi jogi szerződések fokozatos megerősítése;
- a Büntető Törvénykönyv módosítása annak érdekében, hogy az a kínzás CAT 1. cikkében lefektetett meghatározásának minden elemét magában foglalja;
- a nők elleni diszkrimináció olyan meghatározásának átültetése a nemzeti jogszabályokba, amely összhangban áll a nők elleni diszkrimináció minden formájának megszüntetéséről szóló Egyezménnyel;
- a nők előmenetelét célzó nemzeti mechanizmus státuszának emelése, mandátumának megerősítése, és a szükséges humán és pénzügyi erőforrások biztosítása annak érdekében, hogy e mechanizmus kellő felhatalmazással és döntési jogkörrel rendelkezzen a nemek közötti egyenlőség előmozdítását célzó kormányzati munka hatékony koordinálásához;
- rendszeresen figyelje a médiaszabályozó testületek működését és az alkalmazott, kiszabott büntetéseket annak biztosítása érdekében, hogy e területek külső befolyástól mentesek maradjanak;
- országos rendszer létesítése és működtetése a rasszista incidensek és a gyűlölet-bűncselekmények nyomon követéséről és nyilvántartásáról.
Az ajánlások közül részben elfogadhatóak a következő ajánlások:
-teljes mértékben hajtsa végre a Magyar Köztársaságban élő szlovén nemzeti kisebbség és a Szlovén Köztársaságban élő magyar nemzeti közösség külön jogainak biztosításáról szóló Egyezményt és az Egyezmény végrehajtásának nyomon követésével megbízott Szlovén–Magyar Vegyes Bizottság ajánlásainak teljes mértékű: Magyarország az Egyezményt betartja és a jövőben is mindent megtesz a kisebbségi Vegyes Bizottság ajánlásainak a minél optimálisabb teljesítéséért, azonban azok teljes mértékű megvalósítása a mindenkori költségvetés függvénye marad.
- a Hivatalos Fejlesztési Támogatás (ODA) arányának a nemzetközileg vállalt szintre, a GDP 0.7%-ra (Banglades 4) emelése: Magyarország törekszik az ODA növelésére, azonban ennek vállalt értéke nem a GDP 0.7 % hanem 0.33%-a, ugyanis az Európai Unió új tagállamai e tekintetben könnyítést kaptak.
-az ENSZ fontos emberi jogi dokumentumainak megerősítése, különösen a migráns munkavállalók és családtagjaik jogainak védelméről szóló Nemzetközi Egyezményt: Az OP-CAT (A kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés elleni Egyezményhez fűzött Fakultatív Jegyzőkönyv) vonatkozásában már több hasonló megfogalmazású ajánlást elfogadott Magyarország. Ugyanígy elfogadásra kerültek a CED (személyek kikényszerített eltűnéséről szóló egyezmény) vonatkozásában megfogalmazott ajánlások. Nem elfogadható azonban a migráns munkavállalók és családtagjaik jogainak védelméről szóló egyezmény megerősítésére vonatkozó ajánlás, mert az egyezményben szabályozott egyes kérdések az Európai Unió kompetenciájába tartoznak, így annak egyetlen európai uniós tagállam sem részese.
Az észrevételeket a Lipot.Holtzl@kim.gov.hu és a Zoltan.Tallodi@kim.gov.hu e-mail címekre várjuk 2011. augusztus 2. napjáig.